Napok óta vizslatjuk este az eget, de a felhők csak nem akartak múlni. Végül tegnapelőtt kitisztult az ég és nem is felejtettünk kimenni megnézni a Neowise üstököst.
Mivel az északi égboltot a házunk elhelyezkedése miatt csak a kert végéből látni, így este 10-kor kibattyogtunk és meresztettük a szemünket Göncöl felé. Én elég hamar kiszúrtam, de annyira halvány volt, hogy nem voltam benne biztos, ráadásul inkább É-NY-i irányban helyezkedett el. Csabi majdnem le is beszélt róla, de aztán a távcsövön keresztül jobban megnézve tényleg őt láttuk.
Ahogy bementünk, előkapkodtam a fotós cuccot, mert rájöttünk, hogy a teraszról is pont látni. A gyerekek még nem aludtak (fél 11 khmm) szóltam nekik is, ez azért mégiscsak egy különleges természeti jelenség (nameg úgyis nyár van)
Az élességállítás nem sikerült túl jól, ráadásul a kicsiket már azután fotóztam, hogy egyszer elpakoltam a technikát (aztán újra előszedni, összerakni, beállítani), de az élmény megmarad.
Áprilisra volt egy (2) nem túl jó helyre szóló jegyünk Fannival. Igazság szerint ez a jegy még megvan, október elejére tették át az előadást, és úgy tűnik, Szőlöskei Tímea helyett az eredeti felállásban lesz majd, de ez még annyira távoli időpont, hogy egyelőre -bármilyen optimista vagyok most- nem merek bizakodni az ilyen fényév távolságnyi színházas élményekben.
Node a Játékszín évadot zárt és egyben évadot nyitott, kis befogadóképességű színházról lévén szó nem esnek korlátozás alá, így gyorsan elkezdték pótolni az elmaradt előadásokat. Az egyik színházjegyes FB csoportban hirdette meg egy hölgy a 20-ra szóló jegyet és kicsit félve írtam Fanninak, nehogy nagyon hülyének nézzen, de ő is teljesen belelkesült, így megvettem az első (!) sorba szóló jegyeket és az összes körmöm lerágtam hétfő délutánig, nehogy bekaranténozzák megint.
Állandó Menopauzás társam (akivel azt hiszem kissé addiktívak lettünk) sajna munkaügyben távolmaradni kényszerült, így vasárnap új színházi partnert kerestem, és Zita, egy Cewe-fórumos scrapbookos ismerős jelentkezett leggyorsabban. Nagyon örültem neki, régen láttuk egymást. Közös fotó van, de nem publikus, úgyhogy csak ilyet mutatok:
Szóval, első sor. Már a függöny felhúzáskor elérzékenyültem (pedig akkor még csak a lábukat láttam), hogy milyen jó újra itt lenni. Igazából már odakinn figyeltem az embereket és valahogy a szokásosnál is boldogabbnak, cserfesebbnek, harsányabbnak tűntek. Mindenki örült, hogy láthatja a másikat, hogy színházba mehet, talán az életnek is kicsit jobban örült mindenki. És mondom, még csak ott tartunk, hogy megláttam 4 pár bokát.
Az előadás beszippantott, nem véletlenül írtam az addiktív jelzőt. Mint valami pszichoaktív szer úgy hatott rám. És a színészek is jobban élvezték, esküszöm Hernádi többet mosolygott a szája szegletéből, mint eddig bármikor! Falusi Mariannt beugrásakor láttuk, Fannit lenyűgözte, nekem "csak" tetszett, most viszont széjjelbőgtem a sminkem a George Michael-Careless Whisper szólónál és a dildós dala után nem bírtam abbahagyni a röhögést (rám is néztek a színpadról). Mondjuk a balos szomszédom csak az előadás első 5 percében nézett rám, hogy mit rángatózok, de aztán gondolom rájött, hogy ez ilyen dilinyós néző, aki egy kézmozdulaton is perceket röhög (Náray Erika arcán meg hoooosszú perceket) És nem hagyhatom ki gyermeteg lelkem örömét sem: sütit kaptam Falusi Marianntól (első sor előnye... az egyik dal közben random sütiosztás van)
Mindenesetre jól elraktároztam ezeket a pillanatokat a hippokampuszomban azokra az időkre, amikor majd megint csak túlélésre játszunk.
Aztán egy kicsit összeszorult a szívem, mikor meghallottam az utolsó dal (Tina Turner Proud Mary) első néhány taktusát, és nem is hittem el, hogy lehetünk máris az utolsó számnál??? Itt hagyom nektek az eredeti verziót, (ki bírja ki lábdobogás nélkül?) Mert ez "jó így, jó így, lányok ugye jó így" elfelejteni egy kicsit a hormonokat, a munkahelyi stresszt, a hétköznapok mókuskerekét, a problémákat, még ezt a fránya lipidburkos RNS vírust is.
5 hét telt el a nyári szünetből, majdnem félidőhöz érkeztünk. Az időjárás nem volt túl kegyes, inkább kiránduló, mint strandidő volt eddig, reméljük azért lesz kicsit átlagosabb hő még.
Az első héten gyakorlatilag itthon voltunk, szinte minden nap ballagásos próba volt, igazából csak a magánzoo-s kirándulást ejtettük meg a fiúkkal (erről írtam is korábban)
Ezután a kicsik sporttáborban, Nándi pedig itthoni táborban ütötték el az időt.
Következő héten Nándi régésztáborban, Miklóson, míg Csongi és Nimi Martfűn voltak.
Majd helycserés támadás következett: Csongi és Nimi digitális élménytáborba mentek, Nándi pedig Martfűre.
Ezen a héten ismét én voltam szabadságon, és igyekeztem minél több "nem itthon ülős" programot is szervezni. Így 2x voltunk szabadulószobában (eredetileg csak 1-et terveztünk, de annyira megtetszett a fiúknak, hogy rábeszéltek a duplázásra) és Visegrádon boboztunk és geocachingeltünk.
A mézeskalács szobából a bónusz percek segítségével kijutottunk és megmenekültünk a gonosz boszi sütőlapátjától. A Cowboy szobában viszont elbuktunk, időben csak 5 bankrablót sikerült megtalálnunk, bár a végén rájöttünk az összes rejtvényre. Visegrádon a geoláda viszont gyorsan meglett.
Elég csekélyke reklámja volt, én is csak futólag vettem észre a facebookon. Így láttuk mi a könnyed szombat délelőtti szabadtéri koncertet a Magyar Rádió Szimfónikus zenészeinek jóvoltából Törökszentmiklóson. Néhány képet Csongi, Nimi és Papi készített, miután -szakítva az elveimmel- ezúttal odaadtam nekik a Nikonokat.
És ha már zene, legyen egy kis napizene is, nehezen tudtam választani, mert ezen az albumon szereplő filmzenéket mind nagyon szeretem (nameg az 1.-esen lévőket is)
Végre-végre éledeznek a színházak, szépen lassan felteszik az elmaradt előadások pótlásának dátumát, már nem csak arról hallani, hogy milyen bizonytalan minden, hanem hogy LESZ valami.
A Madáchos jegyünket jövő év januárra tették át, a Játékszínest még nem tudni, de valószínűleg augusztusra, A Kobayashi és MÁV szimfonikus koncert árát visszakaptam, a Szegedi Szabadtérihez pedig kértem kupont, amit a jövő évi előadásokhoz tudunk felhasználni.
És én, az örök optimista vettem is rögtön jegyet, az egyik már júliusra szól (Menopauza a Játékszínben, ismét juhúúúú) a másik novemberre Jövőre veled itt az Opiban.
Ahogy már írtam, sokáig nem volt biztos, hogy lesz egyáltalán ballagás, vagy ha igen, milyen keretek között és mikor.
Végülis június 20-ra engedélyt kapott az iskola tankerülettől úgy, hogy az aulában, csak 2 darab hozzátartozó/gyerek, szigorú szabályokkal és ültetéssel vehet részt az eseményen. Előtte több napos próba volt, mint kiderült ezt nomális esetben a suliban szünetben elpróbálják, erre most nem volt lehetőség.
Megintcsak szerencse, hogy a héten én szabadságon voltam, mert a műsor alatti videót és fotókat is nekem kellett megvágnom (mondjuk ezt most nem annyira én vállaltam, mint inkább rámtolták) és napi kb 3x értekeztünk az osztályfőnökökkel ezügyben.
Aztán eljött a nagy nap is. Első körben a gangon álltak sorba, itt énekeltek, majd bementek az egyik terembe, ott felvették a 7.-esektől kapott virágot* és keresztezve egymást a lépcsőn álltak meg.
Ezután az igazgató kiosztotta a Fekiács díjakat és mindenféle ajándékokat. A szülői munkaközösség és a tantestület nevében engem is köszöntöttek és kaptam egy szép ajándékcsomagot és oklevelet. Nagyon jól esett, hogy gondoltak rám is.
Ezután műsor következett: aranyos volt, mi például jót röhögtünk az "amikor beléptünk megszeppenve..." kezdetű megemlékezésen, mert kb mindig ezt halljuk a ballagáson. Viszont az talán nem mindig úgy van, ahogy itt: a gyerekek visszaemlékezős beszéde alatt a 8 év fotóiból vetítettünk és egy másfél perces videót is meghallgattunk a 4.-es búcsúztatóról (na, az volt igazán a vicces)
Itt a Tolnayban a diákok egyenként kapják meg az osztályfőnöktől a tarisznyát, ekkor felolvassák a névsort és az éppen sorra kerülő diák fotója látható a kivetítőn is. Ezután az igazgatónéni vezetésével kisétálnak és a hátsó pályán és elengedik a lufikat.
Érdekességképpen Eszter néni megemlítette, hogy ők voltak az az évfolyam, akik rendhagyó módon egy héttel később kezdték a sulit (a felújítás miatt) és rendhagyó módon fejezték be. Az iskolakezdésről egyébként itt írtam: https://minyuka.blogspot.com/2012/09/elso-nap.html Szörnyű, hogy ez 8 éve volt, és hogy milyen nagyon gyorsan elrepült ez az idő.
Mondjuk ha tudom, hogy virágcsokrokkal nem ballagnak, akkor nem is veszek neki. Így gyakorlatilag a fotó kedvéért fogta meg.
Szép volt, jó volt és ha jól számoltuk, az elkövetkező 5 évben mindig lesz ballagós tesó / unokatesó a családban.
-------------------------------------------------
*vagyis amit az szmk-s anyukánk megvett és lecserélt, mert nem tetszett neki a rózsaszín szegfű... hát na, ezen a ponton szerintem kicsit túltolta a szervezést, de mindegy is...
