2015. május 31., vasárnap

Focistáim

Azt hiszem, csak terveztem, de végül nem írtam még a focistáimról.

Április eleje óta jár Csongi és Nándi focizni. Nándi, aki korábban utálta a focit, ebben a tanévben teljesen rákattant a fociskártyákra, nagy gyűjtő lett, ismeri a csapatokat, a játékosokat, szabadidejében a fociklubbok jelvényeit rajzolgatja stb. 
Szóval, áprilisban ellátogattunk a focipályára, megkerestük Péter bát, aki nagy örömmel fogadta Nándit és következő héten Csongit is. Direkt a kisebbekhez mentünk, de két hét után edzőbá mondta, hogy Nándi menjen a korosztályához, és csináltassunk sportorvosit mindkettőnek, mert szeretné őket meccsre vinni. Nándi a lehetőségre, hogy az osztálytársaival edzhet, rá is parázott, 3 napig hajtogatta, hogy nem megy meccsre, mert ott ő béna lesz. Mitagadás, a nagyobbak tényleg ügyesebbek, de néhány hét alatt mindketten nagyon sokat fejlődtek, tanultak.
Csongi az U7-es csapatnál Icus nénivel edz, Nándi pedig az U11-ben Péter bácsival.
Nándi kezdetben nagy lendülettel kapusnak készült, vettünk is neki kapuskesztyűt, most inkább hátvédet szeret játszani. Csongi, mivel kevesen vannak, és az U7-ben egyébként is csak 3-an lépnek egyszerre pályára, így minden poszton játszik, de nagyon ügyes, és nagyon gyors. Nándinak heti 3x van edzése, 90 percesek, Csonginak pedig heti 2x 60 perc.
Ezek a képek még áprilisban készültek:




Aztán mire megkaptuk a sportorvosi engedélyt (na, az is nagy kaland, 1 hónapra kaptunk mindenhol időpontot, pedig az összes környékbeli sporit végigtelefonáltam), már lement a szezon, de egy utolsó meccsre még Csongit beszervezték, így szombat reggel karavánban indultunk Bugyira, ahol a és Bozsik program következő állomásaként U7 és U9 csapatok játszottak. A kicsik 10 perces meccseket minipályán, a nagyok 15 perceseket picit nagyobb, de még kispályán. 
Csongiéknak 5 meccse volt, 4 gólt rúgott. Édespofák voltak, néha lecselezték a saját csapattársukat is, de kezdetnek szuper volt!





Most jön a nyári szünet, de remélem, a lelkesedés nem lankad majd, és szeptembertől újra járnak edzésre.

2015. május 24., vasárnap

Gyerekszáj

Kinn állunk az erkélyen, Csongi fellép az első korlátcsőre. Gyorsan leszállítom, Nimi pedig kommentálja az eseményeket:
-Nem szabad oda felmászni, mert akkor megcsúszunk és úgy leesünk, hogy meghalunk, aztán meg kezdhetünk sírni és ordibálni.

2015. május 17., vasárnap

Scrap oldalak

Április-májusi scrapoldalaim:

Van, ami soha nem változik címmel gyermekkori fotót kellett oldalba foglalni.
Credits: Anna Aspnes, Natali Design

Tavaszi hangulatban, szintén Cewe kihívásra, anyukám kertjében fotóztam.
Credits: Anna Aspnes, Natali Design

Bicajozós CT oldal:
SoMa Design - Let's Roll

Anyáknapjára anyukámnak:
SoMa Design - I Love You Mom

Meghatározott hozzávalókból: maszkolással, kerettel, WordArt-al. A fotót a kertünkben készítettem:
Credits: Natali Design

Eheti kihívásra kirándulásról, nyaralásról fotóval (nyíregyházi állatkertben fotóztam)
Credits: Anna Aspnes, Natali design, Palvinka






2015. május 16., szombat

Vihar előtt

Figo kutyánk kaparja az ajtót a közelgő vihar előtt. Csongi érdeklődik, hogy miért ilyen.
-Biztos érzi a közelgő vihart és így jelzi-mondom én.
-Ja, ezért tartjuk a kutyát? - kérdi álmélkodva.

2015. május 4., hétfő

Majális az oviban

Bár csak néhány percet maradtam, nagyon büszke voltam a két kicsimre, mert olyan kis ügyesen táncoltak az ovis majálison. Csongor persze már a maga komolyságával, Nimród pedig élvezettel állt neki a feladatnak - bár hozzáteszem, mikor épp ő volt a soros az "Elvesztettem zsebkendőmet ..." körtáncnál, ő ment körbe-körbe csípőre tett kézzel, olyan hihetetlen koncentrálós-komoly fejet vágott, hogy nem álltam meg mosolygás nélkül.

A "néptáncbemutató" mellett volt állatsimogató (egy papagáj, két bárány és két nyuszi, amiket Nimi előszeretettel "csikizett", remélem, nem hagytunk maradandó lelki károsodást a nyulakban)
Aztán bábszínház, májusfa állítás (amit már sajnos nem tudtam megvárni, pedig mindig nagyon aranyos szokott lenni, ahogy körbetáncolják a gyerekek), és népi játszótér is volt.





Ebben az óvoda épületben valószínűleg most volt utoljára majális...

2015. május 2., szombat

Nyíregyházán

Még márciusban Nyíregyházán jártunk, ezúttal "ottalvós" bulira sógornőméknél. Az állatkertbe is elmentünk, most sokkal jobban érdekelte őket, mint 2 évvel ezelőtt (Nándi akkor már az elején kijelentette, hogy jól van, elfogyott a nyalókám, mostmár indulhatunk haza) Nimi kedvence a Hüllőovi lett, pedig akkorra már igazán elfáradtak, a karmosbékát és a nagyfeketebékát azóta is emlegeti. 


Vasárnap délelőtt még kimentünk a közeli játszótérre is.