A mai élménybeszámoló tele lesz népmesei fordulatokkal.
Az úgy volt, hogy a kollégám, Zsiga hónapokkal ezelőtt nyaggatott, hogy honnan szerezzen jegyet a My fair lady-re a Centrál színházba, mert amint megvannak az előadások időpontjai, el is kapkodják a jegyeket. Mutattam neki egy FB-os fórumot, ahol közönségszervezők és halandó emberek is felteszik az eladásra kínált jegyeket, próbálkozzon ott. Rá kb 2 napra az inárcsi műv. házasok kitették, hogy lehet jegyet igényelni telefonon a fent említett előadásra. Szóltam is Zsigának, meg is rendelte a jegyeket. Aztán arra gondoltam, hogy a nővérkém kedvence Alföldi Róbert - ő játssza Higgins professzort, és biztos örülne, ha elmennénk. És úgy is lett, még pont megcsíptünk 2 jegyet. Aztán fogtuk a hamuba sült magvasperecünket és elindultunk. Szerencsésen találtunk parkolóhelyet is. És még egy gyors fotóra is volt időnk az előadás megkezdése előtt (merthogy láttuk ám a csillagszemünkkel, hogy bizony a mi ruházatunk és a fotöjök színeit mintha egymásnak teremtették volna vala.)
Szünetben még kiböjtöltük, míg elmegy a tömeg a kivetítő elől és a diasorban újra a My fair lady szerepel:
A színház egyébként a maga modern megjelenésével inkább mozi hatását kelti, de teljesen pozitív értelemben (egyébként nekem csak ma esett le, hogy korábban ez a Vidám színpad épülete volt és nemrég újították fel.) A meglepően pici színpadot nagyon leleményesen rendezték be, a zenekar pl a színpad alatt teljes takarásban volt, a díszletet leporelloszerűen hajtogatták, a jelmezek és a helyszínek is nagyon hasonlítottak a "nagy" filmhez: bájosak, hangulatosak
Az előadás klassz volt, bár nem nyűgözött le, de nagyon élveztem egy-egy színész játékát.
Aki nagyon meggyőzőtt, az Tompos Kátya, eszméletlen jól hozta a rongyos virágárus lányt és az elbűvölő hölgyet is. Csodálatos hangja van és a darab elején "elvárt" ordenáré kiejtés sem tűnik erőltetettnek.
Alföldi Róbert nagyon színpadias (nekem kicsit affektálós) hangszínéhez nem sikerült hozzászoknom és az egész előadás alatt kb 2x2 perc volt, hogy azt éreztem, ember áll a színpadon és nem színész, de ez persze nem von le az ő nagyságából. Az énekek rendben voltak, a tánc is helyén volt, node azt a sok ordibálást minek szánta a rendező úr? Valahol olvastam egy kritikát, ahol "nyelvtan-nácinak" titulálták, na, ez tökéletesen találó :)
Magyar Attila Alfred P. Doolittle-je már-már ripacskodó, de nekem tetszett így is.
Verebély Iván megjelenése, mint királynő meglepő és vicces volt, bár nagyon furcsa is, tekintve hogy Eliza néhány perccel azelőtt énekelte, hogy a király hogyan fogadja majd.
Ami még nagyon furcsa volt, hogy a dalok szövegét lecserélték, szerintem se nem modernebb, se nem szebb, és a fülemben csengett a "Csudijó" vagy a "Ma éjjel táncolnék" ...
Minden negatív megjegyzésem ellenére (amit inkább csak kukacoskodásnak, mint lehúzásnak szántam) a darab tetszett és bátran ajánlom mindenkinek, aki minőségi kikapcsolódásra vágyik. Vagy szereti Alföldi Robit és muszáj megnéznie. Vagy annyira nem szereti Alföldi Robit, de zenés darabban ki tudja mikor fogja utoljára látni. Vagy egyszerűen csak mert színházba járni jó.
És három a magyar igazság és addig jár a korsó a kútra és egyébként itt itt a vége fuss el véle.
Ui: a címre visszatérve: rendkívül hálás voltam, hogy a székek között van egy kis fa karfa, így a tapsolás élménye sem maradt el...
