Egész hétvégére olvadós időt mondtak, így gumicsizmával kellőképpen felszerelkezve indultunk a tanyára. Persze sár sehol, megfagyott minden, és nem hogy olvadt volna, szürke ködpárna ereszkedett a tájra.
Nándival szétosztogattuk a jutalom almát-répát (Csemetének pont nem jutott, sose tudunk annyit vinni, hogy mindenki elégedett legyen...), majd R. felszerszámozta Csemetét. Ma új egyensúly-gyakorlatképpen kengyel nélkül mentem. Már múlt héten is voltak ilyen feladatok, de most végig, R. fel se tette. Egész könnyen ment a felszállás is, pedig tartottam tőle, de Kata ügyesen "feldobott" (pedig ő is most csinált ilyet először) Kengyel nélkül sem volt olyan megerőltető a lovaglás, mint ahogy először gondoltam (de majd meglátjuk, holnap-holnapután milyen izomlázam lesz) Gyakoroltuk a megállás-indulást is, bénáztam először, de aztán ráéreztem. Nem is olyan könnyű normálisan megállítani egy lovat (mármint hogy ő se vegye zokon, és nekem se kelljen sokat jártatnom a kezem)
Lovaglás után egyedül vihettem be Csemit az istállóba, és szó nélkül jött, aranyos volt. Olyan ez, mint amikor a tanulóvezetőnek megengedi az apukája, hogy beálljon az udvarra az autóval...
Nándi türelmesen megvárta, amíg én lovagolok, aztán R. megkérdezte tőle, kivel akar menni. Hát persze Winnetout választotta. Nagy sétát mentek (mentünk) ismét, közben mi pletyóztunk R.-val. Szegény, elég csúnyán megfázott, rusnyán köhög, innen is jobbulást kívánunk neki.
