Hihetetlen hogy repül az idő és már advent első vasárnapja van. Idei koszorúnkat így sikerült összehozni:
Teljesen elégedett vagyok az eredménnyel. A mézeskalács emberkét és csillagot a fiúkkal közösen sütöttük, a többi hozzávaló innen-onnan, mindenhonnan :)
Az előzőhöz kapcsolódva: MámeginOperettszínházjuhuuuu. Idénre valószínűleg utoljára. Bár nem ígérem :) :)
Szokásos szelfi az előtérben igaz, a szereposztás nem annyira látszik, de a lényeg: a FAME.
Ezúttal Stendhalosan öltöztünk össze: vörös és fekete & vörös és fehér felsőben, nameg az előbbi bejegyzésben már említett vörös cipellőkben.
És egy nem szokásos fotó, teljesen spontán módon, de a szokásos vigyorral készült.
Ja, hogy ne csak magunkról írjak: az előadás látványos, táncos, zenés, fiatalos; vasárnap du. 3-ra pont jó kikapcsolódásként! A színészek és az ensemble is lendületes, roppant magával ragadó volt (többször azt éreztem, hogy milyen jó lenne felállni és táncolni velük)
És ezt is megnézném a másik szereposztással szívesen, és nem csak a húzónevek miatt, hanem mert Mr Myers szerepében Vasvári Csabára nagyon kíváncsi lennék, őt sem láttam vagy 20 éve színpadon...
Mielőtt egy újabb bejegyzést írok "Ismét az Operettben" címmel, meg kell osszam a legújabb egoista öncélú kezdeményezésemet: minden hónapban más-más színházba menni a vörössel ( így kicsi v betűvel)
Először is be kell mutatnom a kezdeményezés egyik fő kellékét. Igazából szerelem volt első látásra, de sokáig vívódtam, hogy valóban egymáshoz illőek vagyunk-e. Aztán arra gondoltam, milyen röhejes már, hogy 37 évesen ennyit vacakolok egy lábbeli vásárlásán, úgyhogy megrendeltem és azóta meg is érkezett és már el is vittem színházba. Vagy ő vitt engem :)
A kezdeményezés célja, hogy minden hónapban más-más színházban készíthessek ilyen vagy ehhez hasonló fotót, ami az Operettben készült:
Mondjuk áprilistól bajban leszek, mert vagy rámrohad a csizma, vagy kénytelen leszek beszerezni egy nyárias verziót.
Következő állomás a Pesti Magyar Színház decemberben. Aztán tervben van a Radnóti, az Erkel Színház, a Madách, esetleg a veszprémi Petőfi, és az Operett még mindig...
Figyelem! A következő bejegyzés ugyanilyen címmel, de más helyesírással jelenik majd meg!
Szóval, a nyereményjegyem a Marie Antoinette előadásra szólt, amit anyukámmal néztünk meg. Egész jó helyről, bár meg kellett állapítsam, hogy a karzatnak megvan az a nagy előnye (az Operettben), hogy az előtted ülő nem takarja ki a fél színpadot)
A jelmezek nagyon furcsák voltak, még úgy is, hogy tudtam, a jelmezek nagy része direkt egyre modernebb lesz. Nekem a nadrágos Marie Antoinette egyáltalán nem hozta a rokokót, sőt, a díszletek sem voltak fényűzőek, még a palotás jeleneteknél sem.
Ami kifejezetten zavart az a végén a két gépfegyveres ürge megjelenése. Még ha arra is akartak utalni, hogy a mai korban ugyanúgy érvényesek ezek a gondolatok, akkor is szörnyű volt, nem látványos és nem elgondolkodtató, egyszerűen nem odavaló.
A zene klasszikus Lévay-Kuncze, egy-két dallam erősen emlékeztetett az Elisabethre. Két dalt különösen vártam, mert korábban már hallottam és nagyon megfogtak. A Vihar most talán nem szólt, akkorát, mint a Pesti Broadway fesztiválon Horváth Dániel előadásában (mondjuk akkor mögötte tényleg cikáztak a "vakító villámok", a rendező úr nem is kérhetett volna ott jobb díszletet) Gubik Petra S szívünk mélyén viszont fantasztikus volt. Nagyjából így szólt (nem az én felvételem...)
A színészek nagyszerűek voltak, bár szerettem volna Polyák Lillát a címszerepben látni, nemrég átvette a szerepét Muri Enikő. Gubik Petra leiskolázott mindenkit, Szabó P. Orleans Szilveszter kitűnően szervezkedett, Magócs Ottó (akit huszonegynéhány éve még kis kölyökképű sihederként láttam Szolnokon) remekül hozta a bárgyú, de szelíd királyt, Peller Anna és Bálint Ádám pedig a vicces divatminisztereket.
Összességében nagyszerű kikapcsolódás volt, és persze a szelfik sem maradhattak el: