Szinte biztos voltam benne, hogy ezt a darabot nem fogom megnézni. Egyedül a "főszerepben: Csarnóy Zsuzsa" felirat volt vonzó, de még ez sem tudott rávenni, hogy jegyet vegyek, mert a leírás, a promovideó, még a cím is azt sugallta: depis_leszel_tőle! Jó hír, hogy nem lettem. Még jobb, hogy még tetszett is.
A Beckham után Zsuzsi mondta, hogy nézzem meg, higgyem el, nem annyira drámai, sőt, még nevetni is lehet rajta. Hát ez utóbbiban erősen kételkedtem, tele voltam feszkóval, hogy mit mondok majd neki, ha rákérdez a végén, hogy hogy tetszett, én meg épp felvágni készülök az ereimet. Meggyőztem magam, hogy az "erős alakítások" vagy a "szuggesztív témakidolgozás" olyan jelzők, amiket bármikor el lehet durrantani, ha nem is tetszett kifejezetten. Örültem, hogy a 4.sor legszélére kaptam jegyet (Zsuzsitól!!!) mert az nincs annyira közel a színpadhoz, hogy teljesen beszippantson, kényelmes távolságtartásra is alkalmas (és csendben könnycsorgatásra is, de erre nem került sor), de elég közel van, hogy jól lássak minden szemöldök húzogatást kikacsintást. Itt jegyzem meg, hogy a Thália Télikert színpada kényelmes ülésekkel van felszerelve, a nézőtér meredeken emelkedik, mint a moziban, az előtted ülő feje nem takar, még úgy sem, hogy maga a színpad elég alacsonyan van.
A függöny felvonása után egy mentálisan beteg családot találunk. Mindenkinek van valami kattanása, még annak is, aki normálisnak tűnik. Anya görcsös szeretetével megfojtja az Ödipusz komplexusos huszonéves fiát, miközben apa biodíszletként jelenik meg a család életében és közben más ágyában keresi a boldogságot, és velük él (wtf) anya nővére, aki mai napig bánja, hogy anno átpasszolta a vőlegényét a húgának. Ebbe az egyébként sem egyszerű helyzetbe érkezik meg egy fiatal lány, aki elcsavarja a fiú és [***spoilerveszély***] az apa fejét, egyszersmind atombombát dob a család életébe. Nem véletlenül nevezte a rendező "bohózatba oltott sorstragédiának": a komikus szituációk és párbeszédek keretét a hagyományos drámai szerkezet adja. Van expozíció, bonyodalom (nem is kevés), kibontakozás, tetőpont és váratlan, kérdésekkel teli, számomra sokkoló végkifejlet. Meg is kérdeztem Zsuzsit, hogy hogyan tudják ezt elengedni és békésen hazamenni. Ő csak legyintett: jól ki van próbálva... Hát így.
Csarnóy Zsuzsi ütős antréja (már az elején majdnem meghal) után kibontakozik a család az egy háztartásban élők zavart viszonya. Az ő abszurd rajongása viszi a komédia felé a darabot, még wc-re sem megy el anélkül, hogy elengedné gyermeke kezét. Kicsit tükröt tart elénk: vigyázz, ha túlzottan szereted, ilyenné válsz! Engem ugyanakkor fel is oldozott: ennyire béna anya csak nem lehetek...
Aztán "bemauglizik" a színpadra az anyja béklyóit észre sem vevő, őt rajongással viszontszerető gyermek. Ember Márkot eddig azt hiszem, csak zenés szerepben láttam (Pálutcai, Dzsungel könyve, Puskás, Kőszívű) Érdekes volt így prózai szerepben több arcát is megfigyelni. És jujj, a hüvelykujját hova hajlítja vissza, ha ideges és pánikol??? Ettől függetlenül egy-két gesztusában Csongoromat véltem felfedezni, tisztára úgy majomkodott, ahogy ő szokott, ha visszamegy ovis hangulatba. Azért remélem, a mi kapcsolatunk nem ennyire beteg, mint amit a színpadon láttunk.
Rancsó Dezső kicsit tohonya apafigurája megfáradt a konfliktusokban, nem mentségére, de azért úgy titkon még meg is értjük, miért ölelget mást és nem a feleségét (aki egyébként sem engedi magához közel)
Udvarias Anna feszes nagynénije nagyon rafinált módon mozgatja a szálakat. Észre se vesszük először, talán csak a legvégén...
Jeney Luca Viktória egy egyszerű lányt tár elénk. Egyszerű, de bájos megjelenéssel, tele érzelmekkel, úgy értem, normális, emberi érzésekkel. Jól ellenpontozza anya nárcisztikus, önző szeretetét. Az ember egyszerre drukkol neki, hogy sikerüljön ezt a fura gyereket kicsit normálisabb világba szeretgetni, terelgetni, ugyanakkor legszívesebben integetnél neki, hogy menj, amíg lehet, ne bonyolódj bele!
Végülis igaza volt Zsuzsinak: hiába a szomorú történet és talán az én leírásom sem adja vissza, de tényleg vannak nagyon vicces jelenetek benne. Egy felvonásos, 90 perc, közben 2 függönyös színpadrendezéssel kellemes sanszon zenével (a 2. ilyennél beragadt a függöny, a "műszak" nagy tapsot kapott, ahogy 2 létráról kézzel tekerték fel. Mondtam is Zsuzsinak: mi mezei nézők ezeket imádjuk, ezekre az előadásokra emlékszünk leginkább)
Nagyon jól éreztem magam, de alig várom a Ray Cooney darabot, amit februárban mutatnak majd be.
