... hogy meglegyen a havi 10 bejegyzés...
Hőség (az volt"Törökbe" is, a fotó este 9-kor készült):
Túlzás nélkül hetek óta kerestem a teltházas koncertre jegyet. Minden nap böngésztem a koncertjegyes oldalakat, a FB-on 2x csúsztam le eladó jegyről, írtam a helyszínnek, írtam közönségszervezőknek, mert vidéki lévén az "odamegyek és vagy lesz jegy vagy nem" számomra nem volt opció. Így majd kiugrottam a bőrömből, mikor egy csaj feltette hétfő reggel, hogy van 3 jegye az aznapi koncertre. Mire írtam neki már csak 2 volt, de arra gyorsan lecsaptam és beszerveztem Dinát, aki végül mégsem tudott eljönni.
A nap egyébként nagyon jól telt 23:32-ig (leszámítva azt a 10 percet, amit a kocsijavítás kapcsán beszéltem a szervízzel) - Mekiztünk, Decathlonoztunk, megBKV-ztattam a fiúkat, moziztunk is, majd miután a fiúkat lepasszoltam és hazaküldtem, kiültem a Moszkva térre és fél órán keresztül csak bámultam a szivárványt a város felett és alig hittem, hogy ennél lehet majd még jobb.
Az aznapi jegyvásárlásom tök véletlenül az első sor közepére szólt, pont szembe Marival. Bár aggódtam, mi lesz vele, de Györgyi is besegített és a vicces oldalát nem hagyta otthon. A táncoslányok kifulladásig pörögtek, az élő zenekar jól tolta. Voltak klasszikusok: Szabó János, Bye-bye Szása, Kiabálj!, Úszkálunk, Egy kicsit bulizgatunk (de hol van a Béla????) és persze egy csomó más, pl még a Kefír, amit nem is ismertem és a Kopog a cipőnk, amit Mari úgy konferált fel, hogy nem szoktak játszani (mondjuk én eddig nem is voltam koncerten, a youtubon meg annyiszor hallgatom meg ahányszor csak akarom és nagyon szeretem egyébként) Imádtam, hogy volt a Szép új világ, amihez nagyon konkrét általános sulis emlékek fűznek és elénekeltük az Angyalt is és vonatoztunk a Röpül a tányérra (azt hiszem, de lehet, hogy az másik számra volt. a vonatozás az biztos volt) és jót bőgtünk kollektíve a Mindig kell egy jóbarát-ra.
Elképesztő élmény volt! Olyan energiákat szabadított fel, annyira vidám, élettel teli, annyira más és annyira jó, hogy nem tudom szavakba foglalni. Életem legjobb koncertje volt, egy csoda, de tényleg, felejthetetlen este!
Finisbe értünk a nyári szünettel. Gyerekteleneknek max az időjárás-változás tűnik fel, az iskolás korú gyermekkel felfegyverkezett szülők viszont lélekben és anyagilag már készülnek a becsöngőre.
Végre kisorsolták az osztályfőnököket is, Csongor egy évre Gyöngyinénit* kapta, akit egyébként nagyon kedvel és nagyon drukkoltunk neki, hogy Gyöngyinéni bevállalja ezt a tisztséget (mondjuk lehet, hogy nem volt más választása, max választhatott, hogy melyik osztályt kéri)
Nimródékhoz visszamegy az az Ani néni, akit harmadikban nyugdíjaztattunk. Nimi a falba verte a fejét, mikor meghallotta, de szerintem jobban jártak vele, mint a többi fennmaradó tanárral, csak még nem értik Ani néni humorát.
Szóval, még üres a ring, nem tölti meg gyerekzsivaj az iskola udvarát (mondjuk tanár sem nagyon), és még van 3 napunk szórakozni, feltöltődni, füzetet csomagolni, tornazsákot összekészíteni, kocsit a szervízbe vinni stb...
----------------------------------
*tudom, hogy külön kell írni, de mi csak így egyben emlegetjük. Mikor én beszélek vele (nálam fiatalabb egyébként és tegeződünk, akkor is mindig Gyöngyinénit mondok, ő meg "bosszúból" Editnéniz :)
Talán már korábban is írtam, hogy a Vakvarjú éttermet (mostmár étterem-láncot) nagyonszerű helynek tartom. A belvárosit személyesen is teszteltük pár éve, kicsit nyüzsi, de pompás hely, finom, magyaros ételekkel. Az Újlipóti (a RAM mellett) a német kollégáknak is bejött, gyakran foglaltam nekik asztalt oda.
Most felfedeztük magunknak a Kopaszi-gáton lévő Beach-Vakvarjút, ami talán kicsit kilóg a brand-ből, mert inkább nemzetközi konyhára épít (az ételek nevét itt-ott ki sem tudtam olvasni), de a magyaros ízvilág azért megmaradt.
Én Pulled-pork queasadilla-t ettem joghurtos zöldsalátával és guacamoleval. Kerestem képet az étterem honlapjáról, mert ott nem akartam nekiállni fotózgatni:
Bicikli-szervízben beszélgetünk az évfolyamtárs anyukával, hogy tudjuk-e már, ki lesz az új osztályfőnök. Mondtam neki, hogy még nem tudjuk, csak a Nándorét, ráadásul a 3ból 3 gyerek új tanárral kezd.
Csongi megszólal: -Nándi azt mondta, hogy Eszter néni [az igazgató néni] tulajdonképpen nekromanta és visszahozza a halálból a nyugdíjas tanárokat.
Szerintem a vezetőképző intézetben ezt már köt.vál.spec.koll-ként kell felvenni...
Én: -Nándi, képzeld, kiírták, hogy Horváth Barbara lesz az osztályfőnökötök.
Ő lehangoltan: -jah tudom.
Én: -mit tanít?
Ő: - nah, mit tanítana, ha ilyen hangsúllyal mondom???
Én: -bioszt?
Ő vigyorog: -áááá, a bioszosok gyilkosok, de legbelül azért nem rosszak....
[egyébként angol tanár]
A héten én találtam ki feladatot a Cewe kihívásra: nagy mintás hátteret kell használni. A múlt héten meg dalszöveges kihívás volt. A keddi meg egy hosszú és fárasztó nap, amikor elgurul a pirula, és az egyébként sem százasból dilinyóssá eszkalálódik az ember lánya:
Még egy kis Padödöt ki kér?
Nándi mutatta az imént, nálam valahogy kimaradt ez a szám, pedig sokat hallgatom őket. A kedvenc szám mindig változik, de ez valahogy aktuális lett megint:
A múltkori posztból, nameg a FB bejegyzésemből összerakhatták azok is az infót, akik nem voltak ott: nagy családdal nyaraltunk idén: Liszt Ferihegyet 9-en rohamoztuk meg. Bár az alanyai várig nem jutottunk el idén (sem), nagyszerű élményekkel gazdagodtunk Törökországban. Hosszú leszek, hideg kaját bekészíteni...
Odafelé a TC-TLE vitt minket (amit egyébként hosszas keresés után derítettem ki, mert ott, akkor elfelejtettem megnézni és az összes regisztrációm max 7 napos utánkeresést engedélyez. Gondolom rajtam kívül nem sokan kíváncsiak a nyaralósjárat lajstromjelére. Szóval volt egy elég messziről lőtt képem még indulás előtt és isteni szerencse, hogy a törököknek ad1: csak 5 gépük van, ad2: a gép elejére feliratozták a kapitány nevét. Ez alapján már csak egyesével végig kellett néznem a spottertársak fényképeit, amin a kapitány neve és a lajstromjel is látszik. Nah, mindezt csak azért írtam, hogy ha legközelebb tudni szeretnétek, melyik géppel repültetek valahová és véééééletlenül elfelejtettétek feljegyezni, akkor sincs még semmi veszve) Jah, ennyi bevezető és még fel sem szálltunk. Mintegy 2,5 órás késéssel indultunk és ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor az 1504 km-es utat 2 óra 6 perc alatt tettük meg.
Bázisunk a Lonicera Word hotel volt, ami egy hotel-komplexum, csúszdaparkkal, homokos tengerparttal, ultra-all-inclusive ellátással, zenés vacsorákkal, szusi esttel, macskákkal, és még sok-sok jósággal (ezek egy részéről már láttatok is scrap oldalt) A mi épületünk étterme egyébként akkora volt, hogy ha elfelejtetted a cukrot a teádhoz, akkor még 2 km-t gyalogoltál, mire hoztál azt is magadnak, szóval észnél kellett lenni.
Fakultatíve ezúttal raftingolni mentünk 7-en, szerintem szuper volt, a gyerekek is élvezték. (ezt most jól lerövidítettem, meséljenek a képek. Hey-bala-hey, bala-bala-hoooo stb) A fotók azért ilyen vörösek, hogy jól érzékeltessék, mennyire leégtem a napon...
Hurrá, nyaralt a család! Most csak ilyen kis szösszenetek, aztán majd jövök élménybeszámolóval:
