Napok óta vizslatjuk este az eget, de a felhők csak nem akartak múlni. Végül tegnapelőtt kitisztult az ég és nem is felejtettünk kimenni megnézni a Neowise üstököst.
Mivel az északi égboltot a házunk elhelyezkedése miatt csak a kert végéből látni, így este 10-kor kibattyogtunk és meresztettük a szemünket Göncöl felé. Én elég hamar kiszúrtam, de annyira halvány volt, hogy nem voltam benne biztos, ráadásul inkább É-NY-i irányban helyezkedett el. Csabi majdnem le is beszélt róla, de aztán a távcsövön keresztül jobban megnézve tényleg őt láttuk.
Ahogy bementünk, előkapkodtam a fotós cuccot, mert rájöttünk, hogy a teraszról is pont látni. A gyerekek még nem aludtak (fél 11 khmm) szóltam nekik is, ez azért mégiscsak egy különleges természeti jelenség (nameg úgyis nyár van)
Az élességállítás nem sikerült túl jól, ráadásul a kicsiket már azután fotóztam, hogy egyszer elpakoltam a technikát (aztán újra előszedni, összerakni, beállítani), de az élmény megmarad.
Áprilisra volt egy (2) nem túl jó helyre szóló jegyünk Fannival. Igazság szerint ez a jegy még megvan, október elejére tették át az előadást, és úgy tűnik, Szőlöskei Tímea helyett az eredeti felállásban lesz majd, de ez még annyira távoli időpont, hogy egyelőre -bármilyen optimista vagyok most- nem merek bizakodni az ilyen fényév távolságnyi színházas élményekben.
Node a Játékszín évadot zárt és egyben évadot nyitott, kis befogadóképességű színházról lévén szó nem esnek korlátozás alá, így gyorsan elkezdték pótolni az elmaradt előadásokat. Az egyik színházjegyes FB csoportban hirdette meg egy hölgy a 20-ra szóló jegyet és kicsit félve írtam Fanninak, nehogy nagyon hülyének nézzen, de ő is teljesen belelkesült, így megvettem az első (!) sorba szóló jegyeket és az összes körmöm lerágtam hétfő délutánig, nehogy bekaranténozzák megint.
Állandó Menopauzás társam (akivel azt hiszem kissé addiktívak lettünk) sajna munkaügyben távolmaradni kényszerült, így vasárnap új színházi partnert kerestem, és Zita, egy Cewe-fórumos scrapbookos ismerős jelentkezett leggyorsabban. Nagyon örültem neki, régen láttuk egymást. Közös fotó van, de nem publikus, úgyhogy csak ilyet mutatok:
Szóval, első sor. Már a függöny felhúzáskor elérzékenyültem (pedig akkor még csak a lábukat láttam), hogy milyen jó újra itt lenni. Igazából már odakinn figyeltem az embereket és valahogy a szokásosnál is boldogabbnak, cserfesebbnek, harsányabbnak tűntek. Mindenki örült, hogy láthatja a másikat, hogy színházba mehet, talán az életnek is kicsit jobban örült mindenki. És mondom, még csak ott tartunk, hogy megláttam 4 pár bokát.
Az előadás beszippantott, nem véletlenül írtam az addiktív jelzőt. Mint valami pszichoaktív szer úgy hatott rám. És a színészek is jobban élvezték, esküszöm Hernádi többet mosolygott a szája szegletéből, mint eddig bármikor! Falusi Mariannt beugrásakor láttuk, Fannit lenyűgözte, nekem "csak" tetszett, most viszont széjjelbőgtem a sminkem a George Michael-Careless Whisper szólónál és a dildós dala után nem bírtam abbahagyni a röhögést (rám is néztek a színpadról). Mondjuk a balos szomszédom csak az előadás első 5 percében nézett rám, hogy mit rángatózok, de aztán gondolom rájött, hogy ez ilyen dilinyós néző, aki egy kézmozdulaton is perceket röhög (Náray Erika arcán meg hoooosszú perceket) És nem hagyhatom ki gyermeteg lelkem örömét sem: sütit kaptam Falusi Marianntól (első sor előnye... az egyik dal közben random sütiosztás van)
Mindenesetre jól elraktároztam ezeket a pillanatokat a hippokampuszomban azokra az időkre, amikor majd megint csak túlélésre játszunk.
Aztán egy kicsit összeszorult a szívem, mikor meghallottam az utolsó dal (Tina Turner Proud Mary) első néhány taktusát, és nem is hittem el, hogy lehetünk máris az utolsó számnál??? Itt hagyom nektek az eredeti verziót, (ki bírja ki lábdobogás nélkül?) Mert ez "jó így, jó így, lányok ugye jó így" elfelejteni egy kicsit a hormonokat, a munkahelyi stresszt, a hétköznapok mókuskerekét, a problémákat, még ezt a fránya lipidburkos RNS vírust is.
5 hét telt el a nyári szünetből, majdnem félidőhöz érkeztünk. Az időjárás nem volt túl kegyes, inkább kiránduló, mint strandidő volt eddig, reméljük azért lesz kicsit átlagosabb hő még.
Az első héten gyakorlatilag itthon voltunk, szinte minden nap ballagásos próba volt, igazából csak a magánzoo-s kirándulást ejtettük meg a fiúkkal (erről írtam is korábban)
Ezután a kicsik sporttáborban, Nándi pedig itthoni táborban ütötték el az időt.
Következő héten Nándi régésztáborban, Miklóson, míg Csongi és Nimi Martfűn voltak.
Majd helycserés támadás következett: Csongi és Nimi digitális élménytáborba mentek, Nándi pedig Martfűre.
Ezen a héten ismét én voltam szabadságon, és igyekeztem minél több "nem itthon ülős" programot is szervezni. Így 2x voltunk szabadulószobában (eredetileg csak 1-et terveztünk, de annyira megtetszett a fiúknak, hogy rábeszéltek a duplázásra) és Visegrádon boboztunk és geocachingeltünk.
A mézeskalács szobából a bónusz percek segítségével kijutottunk és megmenekültünk a gonosz boszi sütőlapátjától. A Cowboy szobában viszont elbuktunk, időben csak 5 bankrablót sikerült megtalálnunk, bár a végén rájöttünk az összes rejtvényre. Visegrádon a geoláda viszont gyorsan meglett.
Elég csekélyke reklámja volt, én is csak futólag vettem észre a facebookon. Így láttuk mi a könnyed szombat délelőtti szabadtéri koncertet a Magyar Rádió Szimfónikus zenészeinek jóvoltából Törökszentmiklóson. Néhány képet Csongi, Nimi és Papi készített, miután -szakítva az elveimmel- ezúttal odaadtam nekik a Nikonokat.
És ha már zene, legyen egy kis napizene is, nehezen tudtam választani, mert ezen az albumon szereplő filmzenéket mind nagyon szeretem (nameg az 1.-esen lévőket is)
