#Majdnemkritika - JVI 10-11

Áprilisban nem írtam erről, bár magamnak lejegyzeteltem, de nyilvánossá nem tettem, így ősszel erősen gondolkodnom kellett, hányadiknál járok pontosan. Nem mintha lenne jelentősége, nem darabra mérem az élményeket, max év végén tartok elszámolást.

Szóval, egyik kedvencke, a Jövőre, Veled, Itt. Áprilisban:

Március végén már kezdtem aggódni, hogy áprilisra még nincs színházjegyem, aztán kedd reggel hívtak az Operett színházból, hogy az aznapi Jövőre, veled, itt elmarad, áprilisban pótolják, jó lesz-e az időpont, vagy visszaváltom. Így máris lett jegyem áprilisra. Juci jött el velem, és alig akarta elhinni, hogy mindig találok valami újdonságot a darabban. Én meg akkor lettem igazán izgatott, amikor megláttam a táncosok között Godó Gabi nevét. Akiről ugye tudjuk, hogy Szabó P. felesége, és ebben a darabban nem szokott táncolni, énekelni. Szóval most is volt új látnivaló, ráadásul a főszereplők is elemükben voltak. Annyi új poént kaptunk, szakadtam a röhögéstől. Janzától megtudtuk, hogy Szabó P. úgy fekszik ott, "mint egy híres színész, aki 40 fokos lázzal otthon fetreng és miatta le kell mondani az előadást" és most Connie-Csivá híres rendező fogja Szabó P. legújabb musicaljét rendezni (ez egyébként már szerintem volt korábban) És az utolsó lemezjátszós rész a szokásosnál is hosszabb lett, imádtam így! Nameg, hogy "a 113-ból melyik volt a kedvenced, te őrjítő könyvelő?"-kérdésre az "új lány-új lány" lett a válasz. Ullman Zsuzsi pedig olyan fenomenálisan tekerte a csípőjét, hogy még George is felfigyelt rá és a szokásosnál is több jattot adott neki. Csodás volt, imádnivaló, szórakoztató.  

Aztán felröppent a hír, hogy végleg leveszik a műsorról a JVI-t (állítólag Szabó P.-nek volt egy erre utaló félmondata egy májusi önámító önálló estjén) Az évadhirdetésnél sem láttam a plakátokon, így nem is kerestem rá jegyet, mígnem az egyik ismerős kitette még október elején, hogy elcserélné meglévő jegyeit. Hahhh, nagyon megörültem, hogy mégis lesz előadás. 

November végén Ancsa kísért el, aki még a Gyöngyhajú szünetében mondta, hogy nagyon szereti Janza Katát és Szabó P. Szilveszter, gondoltam, hogy tetszeni fog neki is. Fantasztikusak voltak most is, annyi mindennel töltekezik a lelkem ilyenkor. Jó látni, mikor a tapsrendnél kikacsintanak, vagy mikor az előadás közben látod-érzed, hogy ez most tényleg egy meghitt ölelés, egy puha csók, nem az a kapkodós-eljátszott, mint a darab elején. Talán most nem volt annyira fergetegesen vicces (persze még így is könnyeztünk a nevetéstől), de a közönség jól reagált,  még nyíltszíni tapsot is kaptak, ami ilyen pici közegben ritkán van. (még ennél a darabnál sem nagyon)
A "szokásos-imprós" résznél most úgy "fekszel ott a műbajszoddal, mint Tom Selleck a Magnumból" és Connie ezúttal Konika lett ésésésés szerintem most először volt "hideg vízó" a fürdőkádas Una lacrima sul viso helyett. Pazarul játszották, imádom, ahogy Ullmann Zsuzsát is bevonják az utolsó jelenetnél,  ésésés a végén a lemezjátszós rész megint hosszú volt, még Janza is elkezdett énekelni, pedig csak dúdolni szokta, hogy tiriririríííííí.

Vettem jegyet februárra :)

Melós

 Nyakunkon az évvégi hajrá,bár most talán nem annyira vészes a helyzet, még nem merülünk szügyig a melóban - vagy csak ügyesebb vagyok mint tavaly.

Mindenesetre még arra is van időm, hogy néha szelfizzek az irodámban. A heti Cewebingó feladatot én találtam ki: harisnyás képpel kell oldalt alkotni (nem kell kétségbeesni, nem muszáj saját lábat mutogatni...) Valahogy úgy adta a szimmetria, hogy az oldalra csak fekete+színes kombó került, pedig sokszor van rajtam a szürkekockás és a zöld is. Nimródom meg is jegyezte, hogy anya, ezeken a képeken olyan vagy, mintha hármasikrek lennél magaddal.

És ha már munkahely és év vége, a rajzpályázat koordinálása az én feladatom. És ha hiszitek, ha nem, a kreatív dolgokat (oklevél, plakátterv, cégesújság, kivetítő stb) nem én viszem a cégnél, kivéve ezt. Itt a plakát, regisztráció, jelentkezők összesítése, ajándékok beszerzése, oklevél készítése az én feladatom. Mondjuk az idei oklevél mégsem ilyen lesz (a tavalyi a sárga), és a csomagok még nincsenek készen, de majd jövök friss képekkel is. 

 

Koccintós-szalagos

 

Újabb szalagos képek

A türelmetlenkedőknek üzenem: van még, ahonnan ez jött (de csak ma kaptuk meg a nagyon hivatalos fotókat)

Őszi séta

 Még jó, hogy az ajtóból visszaléptem a bojtos sapkámért, mert bár szépen sütött a Nap, az árnyékos helyeken a hűvös levegő kellemetlenül csiklandozta a nyakam. Magasabbra húztam a kabátom cipzárját és hallgattam, ahogy a fiúk a focicsapatokról beszélgetnek. 

Néhány tíz méterrel azután, hogy a "zöldre" tértünk, de még a magasles előtt, megállt előttünk az ösvényen egy őz, visszafordult, és szólt a többieknek, hogy ne féljenek, ártalmatlanok vagyunk. Négyen kényelmesen átsétáltak, és mire elővettem a telefont és nyomkodtam a fotózáshoz, el is tűntek.

A gombosi vadászház előtt pirosló kalapocskák hívták magukra a figyelmet. A fiúk türelmesen kivárták, míg én gyermeki örömmel körberajongom fotózom a légyölő galócákat. Tényleg olyanok, mint a mesekönyvek lapjain: cuki pirosak, fehér pöttyökkel (bár ezeket már valamelyik erdei jószág megkóstolta)

A vadászház előtti réten megpihentünk és végre én is hozzá tudtam szólni a beszélgetéshez (hahh, tudtam a választ a kérdésre, hogy melyik focicsapat alakult 1912-ben - a Békéscsaba egyébként) Továbbindulóban kicsit tanakodtunk, hogy levágjuk-e a kanyart és átlóban visszainduljunk a gázpászta fel (én nem bántam volna, bár kifejezetten jólesett a séta), végül az Édesházi pihenő felé indultunk, nem rövidítettünk, és lőttünk egy "pózolj fával" képet egy kiszáradt nyírfánál.

Az előző napok esőzései előcsalogatták a nagy őzláb gombákat, némelyik kalapja már meg is rogyott és antenna-tányérként fittyentek oldalra. Mások persze büszkén álltak a gyér avarban. November eleje volt, de igazán csípős hideg még nem köszöntött ránk, így a falevelek még nem is nagyon hulltak le, sőt igazából zöld volt az erdő, mint kopár barna. Igaz, az ágak-lombok között áthatoló napfény már aranyszínezte a babérmeggy leveleit. 

Az Édesházi pihenő után ritkán folytatjuk az utat a piroson, általában haladunk előre a kitaposott földúton. Már elhagytuk a körbekerített friss ültetést (ilyenkor rendkívül szabálytalanul, de annál kalandosabban átvágunk a dzsumbujon), mikor mellettünk jobbról felröppent egy ragadozó nagymadár és ijedten csapkodta a szárnyait. Már a földút másik oldalán, kellő magasságban leszállva egy ágra ült és gyanakodva figyelte minden mozdulatunkat. Valószínűleg akkor esett igazán kétségbe, mikor megközelítettem a zsákmányt. Az úttól néhány méterre egy hatalmas elhullott dámszarvas hevert. Nem régen pusztulhatott el, mert elülső lábai, mellkasa és feje teljesen egyben volt, a ragadozók, dögevők csak a lágyrészeket és a bordáitól hátra eső húst ették le róla. Néhány másodpercig elméláztam rajta, hogy szabad-e ilyenkor fotózni, végül kegyeleti okok miatt inkább otthagytam dokumentáció nélkül (igen, tudom, szentimentális liba vagyok) Az ölyv bizonyára megkönnyebbült, hogy nem oroztuk el a vasárnapi ebédjét. 

Mondhatni, innentől már eseménytelen volt a séta a gázpásztáig. Azért még meg-megálltamlepkét, minigombát, szarvasnyomot fotózni és a madaras applikációm segítségével azt is megtudtam, hogy a távolból épp egy egerészölyv kiabált valakinek (talán pont a cimbit kérdezte, hogy milyen a szarvashús)

Szalagot kapott

 Pimasz kölke, hát nem végzős lett???!!!

Az oldalon szereplő leírás persze csak költői túlzás. Azt már 9. osztály évelején kijelentette, hogy ő _biztos_ nem fog keringőzni. Ehhez mondjuk tartotta is magát, de szeptemberben azért jelezte, hogy lehet, hogy az osztálytáncon rész fog venni. Mikor kiderült, hogy a próbákat beszámítják az ISK órák helyett, akkor véglegesített, de nem nagyon mesélt róla. A "mit fogtok táncolni? Milyen zene lesz? Hány perces" stb kérdésekre a tőle megszokott rövid válaszokat kaptuk: pincéres, trombitás, hosszú...

Készültünk trikóval, tálcával, táncosnadrággal és preparáltam az ingét tépőzárasra, hogy könnyen szét tudja "tépni" a végén (ennek az osztálytársaknál nagy sikere volt a főpróbán) 

Azt viszont nem tudtuk, hogy páros koreo is lesz (Rékával táncolt) és hogy Ádámbá is szerepel benne (mint a Barbara bár társtulajdonosa)

Egyébként az est a 11.-esek műsorával, majd mindenféle beszédekkel és a szalagtűzéssel kezdődött, jellemző módon az igazgató bácsi elvitte a showt a bevonuló zenével (Star Wars - Darth Wader), ami egyébként vicces is lett volna, ha nem mondta volna el vagy 3x, hogy "ez a ti estétek, ti vagytok a középpontban... " Mindegy, ezt már szinte megszoktuk. A végzős visszaemlékezések közül a legviccesebb az volt, amikor elmesélték, hogyan élték meg, hogy új osztályfőnököt kaptak 11 év elején a "méltán hírhedt Horváth Barbara személyében" HB is jót nevetett, igaz, jól bele is vörösödött :D 

A  szalagtűzés után jöttek az osztálytáncok, majd az évfolyamkeringő, amin ugye már kilencedik óta tudjuk, hogy nem fog táncolni. A végén cuki volt, mert a maga kamasz módján felkért a szülői keringőre (pedig csak titkon reménykedtem), a szülői koccintáskor pedig lehúzott vagy 3 pohár pezsgőt a nagy ijedtségre... 

Szépek voltak (nyilván nekünk ők táncoltak a legjobban és ő volt a legszebb), hihetetlen, hogy már végzős!

Ui: nyugi, hozok majd még képeket...

Csillagok-csillagok, szépen ragyogjatok!

Maradjunk is a "Nézz-nézz az ég felé..." témánál: tegnap este sajnos lemaradtunk a csodálatos Aurora Borealisról, pedig amint megláttam az első képeket, rongyoltam kifelé állványostul, Nikonostul, kispapucsban. Sajnos azzal sem biztathatom magam, hogy az erős fényszennyezés miatt egyébként sem láttuk volna: jópár olyan fotót tettek fel, ami láthatóan utcai lámpa fényénél készült.
Ezt random másoltam az időkép oldaláról:

De ha már kinn voltam, beállítottam hosszú záridőt és lőttem pár érdekes képet a Nagygöncölről. Néhány perc alatt lefagytak a csülkeim leszállt a köd is, úgyhogy nem volt értelme még tovább kinn időzni, bár egy érdekes, sejtelmes képet még elcsíptem a Fiastyúkról. Kimentem az erkélyre, leszállóban még egy repcsi is megvolt, de a sarki fény már nem mutatta magát.

Mindenesetre elborítottak a csodálatos norvég emlékek...

És ha már égbolt, itt van még két kép az októberi Holfogyatkozásról, az egyikbe még a Jupiter is belefért :) 

Repcsis fotós

 Tegnap este szép időnk volt :) Egyébként az érdeklődők észrevehették, hogy az utóbbi 2 hétben rengeteg Globemaster és Hercules repül át Magyarország felett (naponta 2-3x biztosan), jól hallani az Eta-porszívós zúgásukat.

Lajstrom jelet nem írtam fel :(

És egy bónusz: nemcsak 35 ezer lábon nagy a mozgolódás, elindultak a darvak is. Az Eurowings felkavarta a rajt. (nem, de úgy néz ki)

#Majdnem-kritika nyárról - Őrült nőcis

Még a Szép nyári nap előtt, de már augusztusban volt egy hirtelen felindulásos jegyvásárlásom az Őrült Nők Ketrece c. musicalre a Mézesvölgyin. Ezzel is szemezgettem már korábban, különösen azután, hogy az egyik kolléga ódákat zengett mindig, amikor csak szóba került a "kedvenc színház" téma. Viszont erősen visszatartott a tény, hogy eddig Alföldi Robi rendezéseit nem szerettem és Stohl Buci se lopta be magát a szívembe a Billy Elliot kapcsán (se). A pozitív oldalt ugyanakkor erősítette, hogy Józan László játszotta Jacob-ot (egyébként Fehér Tiborral is el tudom képzelni ezt a szerepet) őt nagyon kedveltem korábbi színpadi szereplései miatt, és titkon reménykedtem, hogy esetleg Zsuzsi* ugrik be Jacqueline szerepére, mert tavaly ő vitte. Végülis a színház segített a döntésben: előző este 50%-os kupont dobtak fel, le is csaptam a lehetőségre.

Nah, elég sok szót pazaroltam a jegyvásárlásra, ami előrejelzi azt, hogy a darabról nem biztos, hogy sokat fogok írni. 215 szavas kisesszét fogalmaztam ide, amit aztán ki is töröltem. Egyszerűbb azt írnom, hogy túl sok volt nekem. Nálam nem az elfogadást erősítette, sőőőőt. 

VISZONT (így nagybetűkkel) Stohl Buci hatalmasat nőtt a szememben. Olyan energiákkal működött, hogy simán elhitette velem, hogy transzvesztita. Úgy énekelt, ahogy kellett, hátán vitte a darabot, ahogy kellett. Sajnos ezzel le is nyomta Hevér Gábort maga mellől, kettejük között a kémia nem működött aznap este. Söptei Andrea pompás volt a fel-feltűnő, üdítően emberi Jacqueline szerepében. Mihályfi Balázs kicsit túljátszotta a fröcsögő hazafiját, így nem utáltam meg annyira, hogy elhiggyem, tényleg létezik ennyire groteszkül szélsőséges ember. Mondatainak súlya pont elég lett volna. Így szerintem inkább röhejes lett. Ütős csend nem nála állt be, hanem Stohl Zaza Buci egyik történeténél.

Persze nem bántam meg, hogy elmentem, hiszen minden élmény jó valamire, itt pl arra, hogy tudjam, ez nem az én_kedvenc_darabom (és örültem, hogy egyetlen nemiszerv sem került elő nyilvánosan a színpadon, max az állólámpa formájában...)

-------------------------------------------------
*ha csak ennyit írok, hogy Zsuzsi, akkor Csarnóy Zsuzsára gondolok... mindig... [a szerk]