2018. június 15., péntek

Színházban a kockásingesekkel - Pál utcai fiúk

Lelkendeztem múltkor, hogy sikerült 4 db jegyet szereznem a PUF-ra. Végül kiderült, hogy a fiúknak az erkély páholyba, nekem pedig az emeleti páholyba szól a jegyem. Viszont bejött a számításom: 3 széken elfértünk 4-en.
Írtam a facebookra, hogy éljen a grund, aztán rájöttem, hogy én vörösinges vagyok :)
 
Szóval ezúttal páholyból figyeltük az eseményeket, jócskán megtekert szereposztással. A Bokát játszó Wunderlich József és a Nemecseket játszó Vecsei H. Miklós is lesérült, így utóbbit Hajdu Péter István helyettesítette, aki egyébként a székesfehérvári verzióban játssza ugyanezt a szerepet, míg Boka szerepét a korábban Cselét játszó Medveczky Balázs vette át, akinek helyébe korábbi a "Kiss": Takács Zalán lépett.
 
Kíváncsi voltam, hogy tetszik majd a fiúknak, elsősorban persze Niminek, hiszen ő még nem látta, de kívülről fújja a dalokat. Nos, neki még hosszú volt, 1-2 jelenetnél (a prózánál) láttam, hogy nem annyira köti le, de nagyon örült, mikor végre felcsendültek az ismerős dallamok. A nagyok meg már rutinosan azt nézték, miben volt a különbség.
 
Nekem személy szerint tetszett ez a szereposztás is, Medveczky Balázs talán nem volt annyira atyáskodó Boka, mint Wunderlich, de fantasztikus a hangja. Hajdu Pétertől pedig inkább szerény, mint szerencsétlen Nemecseket láttunk, de pont ettől szép a színház: hiába nézed ugyanazt az színdarabot, minden este más és más előadást látsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése