Színházban is király - István, a király

Nagymúltú, legendás darabokat újra színpadra vinni mindig necces vállalkozás. Nagyon vártam az Istvánt és nálam megugrotta a lécet az új rendezés is.

3 jegyet vettem, gondoltam a szüleim elkísérnek, aztán ők mégis lemondták, így körbekérdeztem a rokonságot. Dinának amúgy is megígértem minap a facebookon, hogy szólok, ha színházazunk, hát most jött is. 

Nem az álomszereposztással (hiányzott Szabó P. vigyora és Feke Pál lazasága), de mindenki fantasztikus volt. Sándor Péter már tavaly a szívembe lopta magát, most maximálisan egyetértek a rendező döntésével, hogy őt is választotta erre a szerepre. Kétségbeesett kisfiús fizimiskája és már-már pizsamás hatást keltő szerkójával simán elhittem, mennyire tanácstalan, mennyire szeretne jó döntést hozni és megfelelni az elvárásoknak, lehengerlő hangjával és pilótás kapitány ruhájában pedig meggyőzött, hogy felnőtt a feladathoz.

Dolhai szintén tökéletes választás volt, nem  szépfiús, karakán, igazi vezető (azok a szemforgatások :) :) :) )

Annyira örültem, hogy ismét láthatom színpadon Polyák Lillát! Imádtam most is, szegény, egyszer elment a mikroportja, pont a drámai belépőnél, megállt bennem az ütő, hogy mivan, ha így énekli el, és pont nem halljuk, de szerencsére csak egy pillanatnyi zavar keletkezett az űrben. (mondjuk a hangosítást úgy összességében kicsit túltolták szerintem, de vegyük ezt a rockopera műfaj sajátosságának)

A jelmezek nagyon modernek, de egyáltalán nem zavaróak, egyedül Sarolt szoknyanadrágja tűnt furcsának, bár ha az erőskezű asszonyt próbálta szimbolizálni, akkor betalált.

Zseniálisan látványos tánc és színpadkép, varázslatosan jó világítástechnika, és eszméletlen zene ... hát engem megvett kilóra...