Színházban explicit tartalommal - Chicago

Vetyengtem a dolgon jódarabig, hogy megnézzem-e a Chicagot vagy ne, végül az igen mellett döntöttem, elsősorban azért, mert az 50. előadásban, ami az évadban az utolsó volt, Csarnóy Zsuzsi játszotta Morton mamát (naná hogy megkérdeztem előtte) végül kiderült, hogy nem csak az évadban az utolsó, de végleg az utolsó. Volt. Szomorú ez, még akkor is, ha nem kedveltem meg az előadást. 

Volt Nittos kolléganőm csapott le a facebook-os kérdésemre, hogy ki jönne velem megnézni. Érdekes volt így, rá például egyáltalán nem számítottam, hogy eljönne, nem volt köztünk szoros munkakapcsolat. Na, mindegy is. Csináltunk közös képet, de nem szerette volna, ha kiteszem a fb-ra, így ide sem teszem fel.

Lelkileg azt hittem felkészültem az Alföldi-féle rendezésre, és majdnem hangosan felröhögtem, hogy már a 2. jelenetben transzvesztiták táncoltak a színpadon. Közvetlenül Hámori Ildikó félénk bejelentkezése után. Aki egyébként pont abban az első jelenetben nem tetszett, mert nyugdíjas pedagógus profin megjátszósan félénknek volt, utána viszont minden jelenése elvarázsolt.

Nem tartom magam prűdnek és nem áll távol tőlem sem a pikáns humor, sem a színpadi erotika és ismertem a darabot, tudtam, hogy miről szól, gondoltam, hogy a rendező ki is használja a történetből, karakterekből és dalokból adódó lehetőséget, de az adott időegyég alatt elhangzó baszdmegek és kurvaéletek száma már a hosszú első felvonás felénél átlépte az ingerküszöbömet ("afaszomról" már nem is beszélve) Persze szólt ez a darab másról is, nem csak szexről: orális szexről, műpéniszről, szereposztódíványról napi politikáról, celebvilág süllyesztőiről, családon belüli erőszakról, ki/bevándorlásról, korrupcióról. Csupa-csupa olyan dologról, amitől igyekszem távol tartani magam, színházi tartalomként meg pláne.

Mindezek ellenére Sodró Eliza és Brasch Bence lenyűgöztek Előbbi félelmetes módon váltogatta a megszeppent szende és a mindenkit kijátszó r.banc szerepét. Zseniális volt! Mondjuk az énekhangja annyira nem jött be.  Utóbbi viszont lúdbörzősen jól énekelt, és lazán végigtolta az előadást.

Egyébként számtalan poént nyomtak az "utolsó előadás" címszó alatt, kiszólások, kipillantások, és érdekességképpen Sodró Eliza váltótársa is bekapcsolódott, nameg a tapsrendnél mindenkin látszott, hogy búcsúzik lélekben.

A dalszövegeket itt-ott (vagy teljesen, ebben nem vagyok biztos) átírták, amit én mindig nehezen viselek ismert darabok esetében (talán túl konzervatív vagyok...), de inkább a mondanivalója taglózott le. Régebben megfogalmaztam már ezt, akkor mintegy magyarázkodásként, hogy miért is választok vidám vagy legalább happyend-el végződő előadásokat: egyszerűen azért, mert pont elég drámát, hazugságot, nyomasztó gondot látok magam körül hétköznap. Este erre már nincs szükségem (vagy max bekapcsolom az esti híradót és pont megvan) Ha színházba megyek, szeretnék 2-3 órát önfeledten röhögni, dudorászni, vagy csak élvezni a humort-zenét-táncot. Namost ez elmaradt. Olvastam egy kritikát tegnap, amit azt hiszem, még a jegyvásárlás előtt kellett volna olvassak: "nemhogy kiszakítana a hétköznapokból, hanem még nagyobb súllyal helyezi a nézőre a világ aktuális nyűgjeit." Hát nyomta is rendesen.

Hogy ne legyen teljesen negatív ez a bejegyzés, álljon itt az előadás mottója, hiszen a darab alapvetően arról szól, hogy két lány keresi a boldogságot: "Persze rögtön felmerül a kérdés: mit is jelent az, hogy boldogság. (…) valami olyan érzésről lehet szó, hogy az ember valahol a helyén van, éppen ott van, ahol kell és akkor, amikor kell... És amit tesz, az valahogy jól van téve. Hogy valahogy egybecsúszik az ember saját magával... meg esetleg azokkal, amik vagy akik fontosak neki.” Én sokszor érzem ezt!