Színházban a kicsikkel - A dzsungel könyve

Megintcsak egy olyan darabot néztünk, amire hónapok óta vadásztam a jegyet. Egyébként is népszerű (huszonéve töretlenül), de most -a gyerekekre való tekintettel - nem volt mindegy, hogy honnan nézzük (ehhez képest indulás előtt a gyerekek kijelentették, hogy nekik most nincs kedvük jönni. Végül ebben is meggondolták magukat.

 

A gyerekekkel megállapítottuk, hogy a fél vörösinges banda szerepelt itt is, élükön Áts Ferivel, aki ezúttal Maugliként ugrabugrált (Józan László).

Nekem személy szerint kicsit rutinmunkának tűnt, néha már kissé megfáradt is, de lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert a dalok nagyrészét már sokszor hallottam és főleg a nagy nevektől többet vártam. Ettől függetlenül nagyon kellemes előadás volt. Fesztbaum Béla különösen nagyot alakított, pedig igazából mellékszerepe van (Csill, a keselyű), de mulatságos és érzékletes volt egyszerre: hogyan formálj meg egy keselyűt úgy, hogy minimális sminked és minimális jelmezed (gyakorlatilag egy fekete ballonkabát) van.
A zenéjét (Dés-Geszti) egyébként azért szeretem, mert nagyon dallamos, ritmusos, fülbemászó és magyar, a miénk (nem, nem savanyú egyáltalán)
 

Csonginak és Niminek is tetszett, bár Nimi néha megijedt, főleg Sirkántól.
A gyerekek kedvence a Pofonofon, Csongi azóta is minden nap ezt énekli:


Én már a nyitányt is nagyon szeretem, de ez mégiscsak csajosabb (és tök jól lehet énekelni a fürdőszobában)


És ha már dzsungel és medve és Balu: Néhány napja egészen jó idő lett, így lassan elhagyom a medvebundám, de reggelente még jólesik: