2013. január 7., hétfő

Lovakról

Most nézem, hogy július óta nem is írtam lovaglásról.
Először is a fiúkról: Csongikának még volt pár alkalom ovis lovaglás, most téli szünet van, de valószínűleg nem lesz több. Nagyon sajnálom, mert imádták a gyerekek, az óvó nénik elmondása alapján idén szinte minden kisgyerek járt lovagolni, és szent meggyőződésem, hogy nem csak az egyensúlyérzéküket és az izomzatukat fejleszti, hanem rengeteg területet. Igazság szerint ezt nálam sokkal okosabbak már összefoglalták (pl ITT) Szóval, a lényeg: lovaglás egyelőre nincs és lehet, hogy nem is lesz az oviban, máshol pedig egyelőre nem voltunk. Nándi nyár óta abszolút nem lovagolt, amit én nagyon sajnálok, egészen őszintén, ő nem annyira, a tanyára pl már nem annyira akart menni, ő nem volt annyira lelkes, mint Csongi.

Rólam: mivel hónapok óta nem ültem lovon, így erősen össze kell szednem magam, hogy emlékezzek, mikor, hogyan lovagoltam. Arról írtam legutóbb, hogy találtam egy új lovasfarmot, a Czirják tanyát, ahol rögtön az elején izgalmas feladatokat kaptam. Lelkesedésem később sem lankadt. Szinte minden héten más lovon ültem, Saida (13 éves kisbéri félvér kanca) után Patriot (4 éves akhal-tekini mén), Rasmus (22 éves trakehneni mén), Adonisz (19 éves holland herélt), majd ismét Saida és Adonisz következtek. Talán azért, mert Saidával már első alkalommal pozitív élményeim voltak, az ő kis tüzes stílusa, lendülete tetszett legjobban. Rasmussal, a tapasztalt, jámbor, gyermekeket egyébként nagyon szerető és óvó lóval egyszerűen nem tudtam zöldágra vergődni. Nem tudom szebben megfogalmazni, egyszerűen szívatott, nem indult, csak sétálgattunk, egyszerűen nem tudtam ügetésre bírni, majd az edzés felénél előkerült a pálca is, és gyakorlatilag ezt hallottam csak Nikitől (az edzőtől): csizma, pálca, csizma, pálca, határozottabban, csizma, csizma, még csizma. 
Rengeteget tanultam pl a díjlovaglás alapjait: átlóváltást, kiskört, 3 ívű kígyóvonalat, féllovardát stb és az utolsó edzésen elkezdtünk járóiskolázni is.
Niki, az ottani edző elment a tanyáról, folytatja tanulmányait, így szeptember óta nem is nagyon lovagoltam, talán csak 1x Pankánál Törökszentmiklóson.


1 megjegyzés: