2013. február 12., kedd

Farsangi hétvége

Egy szusszal letudtuk a karneváli szezont: Nándinak szombaton, míg Csonginak vasárnap volt a farsangi mulatsága.
Inárcson (az alsóban) nem díjazós, felvonulós jelmezbál van. Az elsősök bárminek beöltözhetnek, és a két első osztály közösen táncol egy b 1 perces zenére. Nem kell nagy koreográfiára gondolni, csak mentek körbe-körbe, a refrénnél meg párban forogtak. Édesek voltak :) Hála Istennek nem volt másik fekete pókember, így nem tévesztettem szem elől a maszkos gyermekem a nagy kavalkádban.


A 2-3-4.-eseknél az egész osztály egyfélébe öltözött és táncolta, volt cowbowtánc, matróztánc, csibetánc stb Nándi a tánc után rögtön el is kezdett unatkozni, úgyhogy megvártuk még az összes osztály táncát és a 8.-osok záró keringőjét és jöttünk is haza.

Másnap Csongival farsangoztunk. Nimit is vittük, aki addig bújt papa ölébe, amíg el nem aludt (a hangos zene ellenére)

Csongi, mit is mondhatnék, ÉLT a színpadon. Táncolt, énekelt, integetett, mosolygott, élvezte az egészet. A "páros" táncot BarátomaDáviddal ropta végig.

Tánc után szusszant egy kicsit az óvónéni ölében, majd az össztáncnál olyan eszeveszett rohangálásba és ugrálásba kezdett, hogy alig tudtam követni, még szemmel is.
Idén is volt szülő-nevelők tánca, ezúttal kevésbé ugrálósra vettük a figurát egy kis BalkanFanatic és GringoSztár zenére pálinkáztunk. (ha lesz videó, közkinccsé teszem azt is, addig is:)


1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól sikerült nap(ok) voltak. Csongit még nem láttam ilyen elevennek!

    VálaszTörlés