Ha valaki február végén elkezdi emlegetni, hogy itt a tavasz, mindig azt mondom, hogy: nono, szavaltam én március 15-én a tiszaföldvári Kossuth szobornak bokáig érő hóban. És az nem is volt olyan vészesen régen, 1997-98 körül...
Ezek után nem is lepődtem meg annyira, mikor hét elején már bejelentették, hogy a hét vége felé havazás várható. Az viszont szerintem a magyar lakosság nagyrészét megdöbbentette, milyen katasztrofális helyzet alakult ki a Dunántúlon. Rengetegen rekedtek az M1-esen és más utakon, főleg a balesetek és a hóátfúvások miatt.
Mi itthon csak elképedve néztük a híradásokat, a fiúk viszont nagyon élvezték a havat:
Nándi mindenáron az én polár sapkámat akarta felvenni, ezért néz ki úgy, mintha kucsmája lenne. Nimi nehezményezte, hogy a dömpert nem tudta tolni a 15 cm-es hóban, ráadásul a szomszéd kutya elcsente a kesztyűjét, ami ismét visításra adott okot. Kesztyűt visszaszereztük, gyereket megvígasztaltuk, havat ellapátoltuk, hazafias lendülettel, dicső ősökre emlékezve, mindezt 2013. március 15-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése