2013. november 17., vasárnap

E.R.

Hétfő este megint az ügyeleten kötöttünk ki. Mindig van valami.... Figyelem, csak erős idegzetűek olvassanak tovább!
Épp felmostam, Csongi elkezdett rohanni fel fürödni (már lenn a nappaliban levetkőzött ráadásul), és elcsúszott a vizes kövön, a száját pedig beütötte a lépcső sarkába. Kb 1 cm hosszan teljesen felrepedt a szája. Ömlött belőle a vér, rögtön látszott, hogy össze kell varrni. Zuram beültette a kocsiba, én a maradék gyerekkel itthon vártam a fejleményeket. 10 körül hívott a Zuram, hogy műteni kell és altatni fogják, mikor evett-ivott utoljára stb.
Végül éjfélkor műtötték, és nem volt egyszerű műtét (a doki szerint), kivül-belül és az izmot is varrni kellett. Az előzetes várakozással ellentétben már kedden délben hazajöhettünk, így nem is volt benn csak fél napot, azóta itthon rosszcsontkodik. Most a legnagyobb bánata, hogy még csak pépeset ehet, már számolja vissza a napokat, hogy mikor lesz hétfő, amikor végre rághat. 
Voltunk azóta kontrollon is, szépen gyógyul a seb, Most így néz ki:

1 megjegyzés: