2014. augusztus 22., péntek

Dínó kiállítás a Millenárison

Vegyes érzelmekkel indultunk útnak, voltunk már ugye egy dínókiállításon, amit nem övezett túl nagy érdeklődés a srácok részéről. Gondoltam, mostmár elég nagyok, tetszeni fog nekik. Nándinak tényleg tetszett, elmondta, melyikről mit tud. Csongi kb az első percben majd betojt a hangoktól és folyton azt kellett magyaráznom, hogy ezek csak szobrok, és gép mozgatja a szemüket-lábukat-farkukat. Akkor nyugodott meg valamelyest, amikor a hangszórók lehetséges helyét kezdtük keresni.
Kb 5 perc alatt végigrohantunk a kiállításon, ami egyébként nagyon szépen be volt rendezve, egész élethűnek tűntek a dínók. Mivel nehezményeztem, hogy ilyen gyorsan végigrobogtunk a belépőjegy pedig meglehetősen drága volt, így futottunk még egy kört, és ekkor már a kicsik is megnyugodtak és érdeklődve figyeltek.

Hazafelé  megkérdeztem, kinek, melyik tetszett a legjobban. Niminek a nagy dínó, Csonginak a tricerotops, Nándinak pedig a parafaszaurusz (egyébként parasauropholus, de ezt szerintem nincs ember, aki megjegyzi)


1 megjegyzés:

  1. Hát elég nehezen tudnám megjegyezni én is,de a parafa az egyszerű

    VálaszTörlés