2016. október 3., hétfő

Cewe találkozó

Ősztintén szólva vissza kellett keresnem, hogy hányadik találkozó ez. Egy bizonyos kor felett az ember már nem számolja az éveket :D és már nem is a mennyiség számít, hanem hogy alkalmanként összefutunk. Most kicsit kevesebben, mint általában, de a hangulat így is szuper volt.





Most először, kocsival mentem, így egy kis alkohol is belefért a buliba (nem annyira stílusos a tálalás, de az ott egy pohár Martini és a nagy kedvenc, a lekváros papucs)

Gondosan kiszámoltam, mikor kell elindulnom, hogy elérjem a buszt, ám nem vettem számításba, hogy szombat lévén a 21:30-as nem közlekedik. Persze az én hülyeségem, mert azt megnéztem, hogy az utolsó busz mikor indul hétvégén, de a korábbiakat nem... Így végül a Népligetnél dekkoltam másfél órát. Gondolkodtam rajta, hogy visszamegyek a csajokhoz, de mire odaértem volna, indulhattam volna vissza. Így inkább csak chateltem a Zurammal és helyzetjelentettem a lányoknak, kicsit parázva, mert épp Fradi-Újpest meccs volt a szomszédban, így erősen drukkoltam a döntetlennek, hátha kevésbé verik meg egymást. Végül persze rendben hazaértem.

2 megjegyzés:

  1. Most először kosival mentél és ittál???

    VálaszTörlés
  2. Hahaha, legalább valaki figyel :)))
    ...Most először kocsi nélkül, busszal mentem...

    VálaszTörlés