2016. október 19., szerda

Színházi találkozás

Kamaszkorom egyik legmeghatározóbb emléke volt, mikor találkozhattam akkori példaképemmel, bálványommal, a színésznővel, aki számomra a zenés színpad nonplusultrája marad mindig is.

Csarnóy Zsuzsát 20 év után most ismét színpadon láttam hétfő este, de az igazán nagy élményt az előadás előtt 1 órával éltem át: hátramehettem a backstage-be (a törökszentmiklósi művelődési házról beszélünk, szóval nem kell testőrökre vagy marcona ajtónállókra gondolni, a recepciósoknak meg már szólt papi, hogy megyek...) Kb fél órát vártam, (épp próbáltak, mikor odaértem) mire lejött a színpadról Zsuzsa és kb 10 másodperces zavart csend és részemről habogás után meg is ismert. (szegényt mondjuk jól letámadtam: eljött az Isten hátamögött kettővel lévő kisvárosba és épp próba közepén valaki nagyon mondani akar neki valamit....)
Atyaég, de izgultam, éjjel alig tudtam aludni, B, C, D ... Zs terveket állítottam fel, a "mi van, ha ugye be sem engednek"-től kezdve a "mi van, ha egyáltalán meg sem ismer és elküld a p.csába melegebb éghajlatra" szituációkig. És útközben is azon tanakodtam, tulajdonképpen mit is akarok mondani, vagy mi is a célom azzal, hogy most odamegyek hozzá előadás előtt...
Aztán valahogy minden olyan természetes volt, mintha az ember lánya minden nap találkozna a "Nagy Példaképpel"


Szürreális élmény volt, bár nem is igazán a találkozás maga, hanem az emberiessége, a közvetlensége, a humora és hogy kb egymás szavába vágva meséltünk, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Mondom, szürreális.
Beszélgettünk a családról, az én fiaimról, az ő nagyfiáról, a színpadról, a szerepeiről, a leveleimről, amivel elárasztottam huszonegynéhány évvel ezelőtt.

Az előadás maga az Apácák c. musical, könnyed kis limonádé, nem túl bonyolult cselekménnyel de szórakoztató dalocskákkal és hangulatos jelenetekkel, pont olyan, amilyet egy hétfő esti kikapcsolódásra jónak vélek.

Nagyon izgultak, mert ritkán játszák a darabot, és a rendfőnök asszony szerepét Vándor Éva beugróként játszotta (hozzáteszem szerintem nagyszerű volt!) Nem tudom, ki mennyire vette észre a bakikat, ők biztosan tudják, mi meg elhisszük, hogy azt pont úgy, pont akkor kell énekelni, mondani. Jól szórakoztunk, én mindenképpen.

Előadás végén odaadtam a virágcsokrot, amit gondosan a színpad tövébe helyeztem, hogy fentről azt majd úgyse látják. Ehhe, a színészek oldal, a nézőtér felől jöttek be, úgyhogy kb 10 mp alatt valószínűleg észre is vette... dehát ettől szép az ilyen este.

Az előadás után tudtunk még váltni néhány szót Zsuzsával, jöttek a szüleim és nővérem is, és hihetetlen, hogy mennyire közvetlen volt mindenkivel.

Ahogy dédelgettem a Szabó P.Szilveszterrel készített 5 mp-es szelfis emlékem, most dédelgetem a hétfő estét magamban. Szinte össze sem hasonlíthatatlan az élmény, EZ biztosan sokáig elkísér!

Nézegetem a képeket, felidézem a beszélgetéseket, a régi emlékeket, hogy mennyire tetszett 20 évvel ezelőtt a szolnoki játéka, hogy hogyan csillogott a szeme hétfő este is, és hogy mennyire tisztelem még mindig azért, amilyen.






2 megjegyzés:

  1. Boldog vagyok én is, hogy ezt átélhetted!

    VálaszTörlés
  2. Na azért az istenhátamögött kettőről beszélgessünk kicsit !!
    De tény és való, hogy sugárzott Ő is és Te is :)

    VálaszTörlés