2019. szeptember 8., vasárnap

Bútorozunk

Említettem már, hogy lakásfelújítottunk és beterveztünk egy hálószoba bútor cserét is. Ez még nincskész, de remélhetőleg hamarosan hozok erről is képet

A kicsik szobájában is rendezkedtünk. Még a festés előtt noszogattam őket, hogy költözzenek külön, mi meg levonulnánk, de egyelőre közösködni akarnak, így tervezgettem egy bútorcserét, főleg, miután láttam, hogy Nimródnak milyen kevés helye van (ő amolyan kiterülősen alvós fajta, míg Csongor sokszor összekucorodik)

Hogy mindenki elférjen és jó sok tároló legyen, úgy terveztem, hogy veszünk/csináltatunk emelt ágyat, olyasmit, mint Nándié, ami alá betolható asztal, fiókok, szekrénykék stb mehet. Végül hirtelen felindulásból és gyorsan kellett cselekedni, mert Csongor ágya megadta magát és miután 2 éjszaka is csavarozni kellett, így a hétvégén legegyszerűbben elérhető megoldást választottam: elmentem az IKEÁba. Előtte persze méricskéltem és bútort tologattam, hogy tutira beférjen minden. A nagy játékpolc alsó részét így is beáldoztuk, de legalább elfért az íróasztal és az ágy alá plusz játéktárolót vettünk.



Nem vagyok rutinos IKEÁs (nem is annyira szeretem az ottani bútorokat, mert vagy túl rusztikus vagy túl minimál, leginkább fehér, mint a kórházban), de az ágyak összeszerelése egyáltalán nem volt nagy feladat, ráadásul ezek az ágyak színben is hasonlítanak a már meglévő szekrényekhez.

1 megjegyzés: