Isten látja lelkem, nem voltak elvárásaim. Komolyan. Aztán olyan semmilyen is volt. Szerintem. Az egészben a legjobb -a társaságom mellett- az utolsó 5 perc volt, a tapsrenddel együtt.
A társaság: a nagynéném :)
Sajgál Erika 3 perces jelenete levett a lábamról, és igazából Hegyi Barbara vitte a hátán a darabot. Kern András gyakorlatilag egy hangszínen, egy arccal tolta, ami még egy neurotikustól is kevés*. És sokszor éreztem, hogy nincsenek szinkronban a színészek. Vagy hamarabb válaszolt, mint kellett volna, és már lelőtte a poént, vagy elkésett. És ezt nem elsősorban a bejátszott Bogart-Kern hangra értem. Volt 2-3 vicces jelenet, egyik sem térdcsapkodós. Mondjuk a CiszJordánia: fél hanggal Jordánia felett az nagyon tetszett. Minden egyéb téren egyszernézős darab lett nálam.
*és akkor ha már szóba került a kevés, vagy nem elég jó, akkor itt most kitérek másra is, mert erről az előadásról többet nemigen tudok írni. Szóval, minap (najó, már pár hete) egyik kedves ismerősöm kérdezte, hogy a Chicago után miért nem írtam arról, hogy Zsuzsi milyen volt Morton mamaként. Érdekes volt, feltűnt neki, talán azért, mert eddig mindig áradoztam, mostmeg csak úgy kimaradt. És akkor elmeséltem neki, hogy azért nem írtam, mert még régebben elhatároztam, hogy ha nem tetszik valaki az adott szerepben, akkor nem írok róla, mert lehet, hogy csak kifogtam egy vacak estét és egyébként brillírozik, meg különben is annyi munkát feccölnek bele a színészek, hogy jövök én ahhoz, hogy lehúzzam. Max a darab nem tetszik. Szóval, amellett, hogy a Chicago nem lett kedvencem, Zsuzsi sem hozta a formáját abban a szerepben egyszerűen kevésnek éreztem. (és mint "főrajongó", most az egyszer örülök, hogy nem olvassa a blogom) Nah, szóval legközelebb, ha valaki főszereplő kimarad a magasztalásból, az azért van, mert nem akarok róla rosszat írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése