Megint Pál utcai (ez volt az 5.) és megint Menopauza (ez volt a 6.) Előbbi Nimivel, utóbbi Fannival. Jó volt, mindkettő. Kellemes, mint karácsonykor beburkolózni egy jó meleg, puha takaróba és onnan nézni a karácsonyfát. A zene napokig elkísér, a szíved megtelik szeretettel, a lelked feltöltődik a látvánnyal, már-már megszokott, jóleső érzés, mégsem mindennapos dolog. Mondom, tisztára mint a karácsony! Ugyanakkor kicsit izgalmas is, vajon most lesz-e változás, új szereplő, lesz-e új poén, esetleg bakizik valaki, amit észre tudsz venni?!
Kérdezte múltkor valaki*, hogy miért nézzük meg ennyiszer, és nem unjuk még? Nos, erre akkor is csak annyit tudtam kérdezni: van kedvenc zenekarod? És meghallgattad már egy albumukat egynél többször, vagy 2-nél megálltál és azt mondtad, ez már uncsi, többet hallani sem akarom? Hát kb így vagyok én ezekkel az előadásokkal. Ami egyébként annyira magával ragadott, hogy egész éjszaka Hernádival és Szulákkal énekeltem egy színpadon (álmomban) és annyira kimerítő volt, hogy reggel alig bírtam kinyitni a szemem. Fanni megjegyzése erre: "Nem csodálom, durva tempót diktálnak!"
---------------------------------------
* aki egyébként szerintem sose jár színházba, úgyhogy kb bármit mondhattam volna, úgysem érti meg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése