2021. október 29., péntek

Új konyha

 Én már 1-2 éve cseréltem volna, de halogattuk a dolgot. Messziről nézve szép volt a régi is, de néhány görgő hiányzott, fiókok lógtak menthetetlenül, a műanyag borítás is lejött itt-ott, a munkalap na, arról ne is beszéljünk. Nem kíméltük szerencsétlent, volt hogy a gyerekek hintáztak az ajtókon, és Nimi is tesztelte az alsó fiókot nem éppen rendeltetésszerűen...



Úgyhogy sok-sok tervezgetés, inspirálódás, rajzolgatás (köszi a segítséget Juditnak is e téren) után a tettek mezejére léptünk.

Szinte biztos volt, hogy Gombár Pisti készíti majd ezt is (ahogy a beépített előszoba szekrényt és a hálószoba szekrényt is) A színben is majdnem biztos voltam, bár a választás körül merültek fel kétségek, végül örültem, hogy ezt választottam, mert így pont olyan, mint eredetileg szerettem volna. Nemcsak lecseréltük a régit új fazonra, de kiegészítettük és beépítettük az eddig nem kihasznált falakat is, így sok-sok tárolóhelyünk lett. A bútorcserével együtt új gáztűzhelyet és beépített mosogatógépet is vettünk, a hűtő maradt. 

Az új konyha érkezése kicsit csúszott, így volt 2 hét, amikor a konyha nagyrészét már kipakoltuk, aztán volt pár nap, amikor már csak a mosogatógép és a vizesblokk maradt, ekkor kifestettünk Csongival. Csábított a gondolat, hogy a hópárduc színt válasszam, végül a prosecco mellett döntöttem, ami világosabb és halványsárgásabb. 

Miután fix lett a hétfői beszerelés, vasárnap szétszereltem a vizesblokkot és kivittük a maradék bútort is, én meg még letapétáztam a régi csempét, hogy az új részen is egységes legyen. Egy egy méterre kapható csempehelyettesítő tapéta, nem öntapadós, rendesen ragasztani kellett, de elég könnyű kezelni és lemosható felület, és nem látszik meg alatta, hogy hol van az eredeti csempe fugája.

Hétfőn aztán nekiugrottak a munkának, és keddre csak apró simítások maradtak. Kedden este összeraktam az új mosogatótálca és mosogatógép csatlakozását, szifonját, hatalmas sikerélmény, hogy meg tudtam csinálni és nem ömlött a nyakunkba semmi.

A végeredményt nehéz körbefotózni, de már most határozottan otthonosan érzem magam benne, jó érzés ránézni. (egyébként nem túl sötét, de tervezünk még fénycsövet beszerelni, mondjuk azt már nem én, mert villanyszerelést nem vállalok ) További képek hamarosan (a konyha nem ment össze, csak a telefon és a látószög más. nameg a konyhabútor...)






1 megjegyzés: