Két és fél óra nevetés. Nagyjából ennyivel tudnám röviden jellemezni az Aranylakodalom c. vígjátékot.
A darab a Legénybúcsú című előadás mintegy folytatása (itt írtam róla), de gyakorlatilag az előzmények ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető. A szereplők szép lassan bemutatkoznak (Daisy, örül aki nézi), vagy csak a legvégére tudjuk meg a a karakter igazi nevét, mindegy is. A szereposztás parádés, bár ez nem mindig garantálja a jó előadást, itt azért megnyugodhatunk: a hazugság és poén-cunami úgy ömlik a nyakunkba, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Jó, jó, hát voltak szakállas poénok is (naná, NagySanyi az előadás felét szakállban játszotta), pl a "túrókúra" vagy a "minden reggel pontban 7kor székletem van", vagy a "3 éve egyszer elvesztem", de ott helyben, színészek szájából ez még úgyis vicces volt, hogy már ezerszer hallottuk.
És persze Szente Vajk egy szavát se hittem el, azt meg pláne nem, hogy ő háziorvos lenne a szerepe szerint, de a kicsit Benny Hill-es gesztusaitól szakadtam a röhögéstől. És hát imádom, ahogy együtt tudnak lélegezni Nagy Sanyival, aki ezúttal is lenyűgözött fantasztikus színészi képességeivel.
Az összes hölgy hozza a karaktere által megkívánt, kellőképpen csinos és hiszékeny, csinos és ravasz, csinos és butácska, csinos és számító, valamint bámulatos és számító szerepet (mindenki nézze meg és döntse el, valóban így van-e)
A díszlet modern, funkcionális és tetszetős, bár meglehetősen hasonlít a Legénybúcsú elrendezéséhez (lehet, hogy a váz ugyanaz?) És bár pont a másik oldalon ültünk, néha attól féltem, hogy lecsúsznak a színpadról, ahogy bemennek az ajtón a rendezői jobbon. Mondjuk lehet, hogy ezzel csak az első sorban ülőkre akarták a szívbajt hozni :) És ha már első sor -tudom, megragadtam a darab mondanivalóját- jól láttam, hogy Szirtes Balázsnak 48-as lába van???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése