2011. augusztus 8., hétfő

Székesfehérváron

Először csak ugye a Dream Theater koncertre akartunk menni, végül úgy döntöttünk, hogy néhány napra kikapcsolódunk. Szüleim vállalták a gyerekeket a hosszúhétvégére (ezúton is hatalmas pusszantás nekik érte)

Nos, a pihenés is felemásra sikeredett (ahogy az előző bejegyzésemben a koncert), bár igazándiból csak a vége sült el rosszul.
Sokat kirándultunk, pihentünk, jókat ettünk, sütiztünk, fagyiztunk, a szállodai "csomagunkban" bennefoglaltatott egy-egy 20 perces hátmasszázs is, ami számomra elég lagymatag volt, Zuram számára viszont elég fájdalmas.
Remekbeszabott estét töltöttünk Zuram gimis exosztálytársánál és családjánál, akik történetesen Székesfehérváron laknak. Komolyan nagyon jól éreztem magam, régen beszélgettem/tünk ilyen jót szerintem.
Szombat este még beterveztünk egy mozizást, amit végül lekéstünk, mert a vacsoráról nem értünk időben a plázához. Lelombozódtunk (én mindenképpen), a végső csepp a pohárban pedig este 9kor jött: a szobánk alatt megrendezett lagziban feltekerték a hangerőt. Fél 11-kor gyors elhatározás után összedobáltuk a cuccunkat és kifizettük a számlát, majd hazajöttünk, ahol csend és nyugalomban hajtottuk álomra fejünket.

De hogy csak a szépre emlékezzünk:
Bory vár, ami nekem pozitív csalódás volt. Rengeteg szoborral, festménnyel, freskóval, érdekes falazással (helyenként érmék, szobor és repeszdarabok voltak "beágyazva")






Teljesen véletlenül pont akkor értünk a térre, mikor a harangjáték elkezdődött (oldalt a kis harangok zendülnek-kondulnak, fent pedig körbe-körbe mennek a szobrok)

Fehérváron kicsit geocachingeltünk is, GPS nélkül, csak leírás alapján, de meglett a geoláda :)  (kép viszont nincs róla)


Laciék ajánlották a Gorsium régészeti parkot Tácon. Alulkultúráltságomra jellemző, hogy még nem is hallottam róla, pedig viszonylag nagy, szépen rendezett parkról van szó. A történelmi emlékeken kívül a természet is rengeteg látnivalóval, fotóznivalóval kínált.








Kerestük az iszkaszentgyörgyi kilátót, de nem találtuk. Aztán hazafelé elkanyarodtunk a fehérvárcsurgói kastély felé, de épp esküvő miatt nem volt látogatható, így csak egy képet lőttem (nem volt szerencsénk aznap a lagzikkal)

3 megjegyzés:

  1. Tetszett a beszamolo, de amit nagyon el akarok mondani az az, hogy:MINYUKAM OLYAN NAGYON CSINOOS VAGY!!!

    VálaszTörlés
  2. Jó képek lettek. A szállodai sztori elég horrorisztikus. A hajad pedig fel sem tűnt hogy ilyen szép és hosszú, még jó hogy a szomszédban laktok, jah és az első kommenttel énis egyet értek:) :O:D

    VálaszTörlés
  3. A szállodai személyzet előtt le a kalappal - kivéve a takarítókat -, mert mindig mosolyogva készségesen álltak rendelkezésünkre. Arról nem ők tehetnek, hogy
    1. a szállodai szobáka behordott, "rusztikus"; -alternativ szó a régi, leharcolt cuccokra- szőnyegek és bútorokból "enyhén" áporodott szag árad;
    2. a szállodához utólag "hozzáépített", majd attól, ill. az éttemremtől gipszkarton falakkal elválasztott wellness részleg strandszaga, beborítja szűk folyosót
    3. hogy a szállodai vezetés akkora szellemi kapacitással rendelkezik, hogy teltház idején bevállal egy lagzit, le..va az ott pihenni vágyó embereket, kisgyermekes családokat - bizony ez egy gyerekbarát szálloda. A lagzi azért is mókás, mert egyrészt ugye zajos, másrészt a konyha/személyzet egyszerre nem bírta el a szállodavendégek, éttermi vendégek ill. a lakodalmi vendéket kiszolgálását, ilyetén módon a vacsorára rendelt - nem frissen készített hagymalevesre kb. 50 percet kellett várni. A takarítószemélyzet - gondolom a teltház miatt elég lehetetlen időben jött takarítani.

    A fentiek miatt NEM ajánlom jó szívvel a székesfehérvári Szárcsa Hotelt.

    VálaszTörlés