Az adventi koszorúnk elő és utóélete

Tudtam én, hogy nem kell nagyon győzködni anyukámat, hogy süssünk mézeskalács adventi koszorút. Ő minden ilyen jóban benne van. Be is gyúrt szombat este egy adag tésztát fél kilónyi lisztből. 

Másnap formázgattuk, és sütöttük, formázgattuk, és sütöttük, formázgattuk, és sütöttük. Pontosan 3 db adventi koszorú lett belőle. Az első kicsit felpúposodott. A 2-at és 3-at megkentük tojással is, ettől szép csillogós lett. Mivel a 2. lett a legeslegszebb, így azt meghagytuk anyuéknak, a másik kettőt pedig elhoztuk, hogy majd bevisszük az oviba (én ugye csináltam hagyományos adventi koszorút)

Nándi és Csongi festegették piros ételfestékkel a szivecskéket, közben addig kunyeráltak, míg az egyikről a plusz sziveket odaadtam nekik. 

Itthon azzal indítottunk, hogy Csongi lerántotta a konyhaasztalról, és letört két darab, először azt hittem, hogy Nimi elkezdte megenni, aztán megtaláltam a darabokat, amit később a fehér mázzal összetudtam ragasztani. Kavartam fehér mázt, és elkezdtem díszíteni. Már az első vonásnál megcsúsztam, aztán jött Nimi, rángatta kicsit a nadrágom. Mivel a habot valószínűleg nem kevertem elég sokáig, így kicsit folyós lett. A végén ott sírtam felette szó szerint, hogy milyen randa és hogy inkább be se viszem az oviba, mert kiröhögnek. Jön a Zuram, mondja, milyen szépséges lett a koszorú. Azt hittem, ki akar röhögni. Mondtam neki, hogy tudom, hogy ronda lett, nem kell vígasztalni. Erre ő, hogy neki komolyan tetszik, és ne legyek már buta. Mondtam neki, hogy nem ért hozzá. Anyum kisvártatva felhív, hogy hogyan sikerült. Mondtam neki. Ő mondta, hogy biztos szép lett az és vigyem csak be az oviba, majd meglátom, hogy örülnek neki. Neki nem mertem azt mondani, hogy nem ért hozzá, így csak annyit mondtam, hogy ő meg elfogult...

Aki most összeszámolja, hányszor írtam le azt, hogy mondtam, kap egy szaloncukrot...

Nah. Szóval. Aludtunk rá egyet és végül mégiscsak bevittem az oviba, ahol tényleg örültek neki. Nándi kérte, hogy a nagycsoportba menjen a piros, mert azt festették ők.

Aztán most vasárnap ahogy meggyújtottuk az adventi koszorúnkat, a Zuram mondta, hogy lehet, hogy mégiscsak meg kellett volna hagyni az egyik mézeskalácsosat, mert ennek iszonyat hullik a tűlevele. Mondanom se kell, nekem rögtön villogott az agyamban a kis lámpa: itt a második esély.

Háááát, őszintén szólva ez se lett szebb. De most nem is vártam sokkal jobbat és legalább a fehér máz betonkemény lett. Még Marcibácsi* is megirigyelte volna....  A fiúk most is segítettek pirosat festeni és végül ilyen lett:

Mostmár van adventi koszorúnk kettő is :))

*Marcibácsi - igen, így egyben - gyermekkorom "családi kőművese", aki mindenkinél segédkezett valamiben építkezéskor.