2018. szeptember 2., vasárnap

Nyár

A nyarat a srácok a sporttáborban kezdték (sok-sok kidobóssal, focizással, medencézéssel, Hungaroringgel, Bonbonetti csokigyárral):

Voltak úszótáborban is, igaz, ezúttal csak a két kicsi. Azon a héten Nándi otthon "nyaralt". 



"Utolsó családi majdnem nyaralásunk" címmel akartam blogbejegyzést írni, de végül ez elmaradt. ahogy az igazi nyaralás is. Demjénbe fizettünk be egy hetet, és bár a kezdeti kisebb csalódás után egész jó hétnek néztünk elébe. Bementünk a barlangfürdőbe, a fiúk nagyon élvezték a csúszdákat, és kihasználtuk a jóidőt és a külső strandon is kipróbálták a csúszdákat és az ugrótornyokat is.
Gyors ebéd után aztán a kicsikkel visszamentem a fürdőbe, ahol Csongor úgy belelendült a csúszdázásba, hogy sikerült az első metsző fogát kitörni. Rohantunk az egri kórházba, ahol megállapították, hogy gyökerestől kitört, mutassuk majd meg gyermek-szájsebészeten, majd 18 éves korában jelentkezhet fogpótlásra. Így nem egészen 24 órás ott-tartózkodás után hazajöttünk. Le se merem írni, mennyi pénzt fizettünk ki 1 éjszakáért :( végül Zuram unokatestvéréék 2 éjszakát ott tudtak tölteni, ennyi nem veszett kárba. Itthon aztán felkerestünk több dokit, fogszabályozás folyamatban, hosszú út áll előttünk.
Az élményeinkről rövid képes összefoglalót már tettem a scrap-es bejegyzésénél.


Zsóka mamánál és Imi papánál ezúttal 2x1 hetet, majd 1xkét hetet töltöttek a srácok, amibe belefért egy Vízimanó tábor is a miklósi strandon.

Itthon az "anyás" és "apás" heteken is igyekeztünk minél több élményt tolni a gyerekekkel, így voltunk moziban, a Magánzooban, a budapesti Állatkertben, Holnemvolt Parkban, Esztergomban a Bazilikánál és a kincstárban, a Balatonnál, játszóházban, játszótéren és nekünk élményszámba megy a mcDonalds és a Decathlonos bevásárlás is (mondanám, hogy kész cirkusz, de azért annyira nem gáz)

Ez a nyár is elszállt, holnap újra suli, új kalandok várnak ránk :)




1 megjegyzés:

  1. Nekünk is élmény volt velük nyaralni! Remélem Ők is így látták!

    VálaszTörlés