Színházban -hűha-mit-is-írjak

Gondoltam hagyok magamnak néhány napot, hátha ülepedik a dolog, megváltozik a véleményem, vagy megtalálom a rózsaszín szemüvegem, amin keresztül szebbnek látom az előadást és majd csak ezután írok bejegyzést róla. ....öööö, finomodott, ülepedett, de szebb nem lett. Figyelem, a következő élménybeszámoló megrázó eseményeket dolgoz fel és egyeseket negatívan befolyásolhat.

Múltkori Elisabethes kaland után vagy tán még pont előtte vetődött fel a szó, hogy újra bemutatják a Jekyll&Hyde-ot. Mondtam Zsófinak, hogy várjuk meg az első véleményeket, mert az Opi mostanában melléfog az új bemutatókkal. Premier megvolt, sorra jöttek a pozitív kritikák, még Homonnayt is az egekbe magasztalták, így bátran vettem 3 jegyet. Zsófival és Angélával együtt örültünk, hogy a napi szereposztás nem változott és Dolhai lesz Jekyll. (pszt: Én mondjuk egy-két dal erejéig meghallgatnám Homonnayt is, de az egész darabot nem szenvedném ki újra csak miatta)

Kezdjük a jóval: a zárókép tök szép volt.
Tehát a fentieket tekintsük expozíciónak és rögtön a végkifejletre ugrottam, nem véletlenül.
A bonyodalom (ha már ugye dráma-elemzés órát tartunk), hogy bár minden dal a helyén volt Dolhai énekének 90%-át nem értettem. A dalok nagyrészét ismerem és szeretem és velük együtt énekeltem. Füredi Niki jó volt hangilag. Pont. A darab egésze mégsem fogott meg. Pont. Színpadias volt, nem húzott be és nem tudok jobbat írni: "nem jött át".
A konfliktus, hogy Földes Dzsoni meg se szólalt egész előadás alatt! Vétek színpadra küldeni egy ilyen isteni hanggal megáldott jóembert úgy, hogy néma kárhozatra ítéljük és tolókocsiban ülve nyökdös csak. Ezt mondjuk profin csinálta. Erre remekül alkalmas lett volna Bardóczy vagy Jantyik is. Hát bocs, de ők harmatgyengén énekeltek (öööö....azt hiszem, mégsem ülepedett annyit a dolog a lelkemben, mint kellett volna) A szünetben (amikoris a néni elfoglalta a fotózkodós fotelt és ott vacsorált...namégezis) azt mondtam, innen szép nyerni...
De a tetőpont, na pont az elmaradt. A nagy katarzisos jelenet, amiben Jekyll még utoljára megpróbál kitörni Hyde uralma alól, na az kínos zumbázásba csapott át (bármennyire is remek volt a fényjáték) Hát ekkor én hangosan felröhögtem. Kínomban nyilván. És a tapsrendnél mindhárman csak néztünk, mint mazsolák a keltkalácsban: mi nem ugyanazt a meccset néztük, mint a többiek??? Állótaps, ováció a földszinten, tőlünk meg udvarias taps az emeleten.  És akkor, ott Juhász Gyula jutott eszembe:
Mi kútba néztünk hosszan, mélyen,
Reményünk mind beleveszett,
Fölöttünk, mint a vész harangját
Halljuk kongatni az eget.

Nah, aranyoskáim. Ébredezzünk fel a sokkból. (ezt persze leginkább magamnak írtam) Remélem, senki kedvét nem vettem el, mert nem ez volt a célom. Az tény, hogy a darab alatt kizökkentünk a mindennapi kerékvágásból (annyira koncentráltam arra, hogy megértsem és befogadjam, hogy eszembe se jutott a férj munkahelyi káosza, a gyerekek évvégi hajrája, az aktuális feladataim, az ukrán háború, vagy az olajembargó.) És azzal is tökéletesen egyetértek, amit Angéla írt: "ez így örök emlék marad" Szóval menjetek színházba, nézzétek meg a Jekyll&Hyde-ot és írjátok meg, hogy hogy tetszett. Cáfoljátok meg a fenti picsogásomat  és írjátok meg azt, hogy tetszett!