Egy nap pihenőt kaptatok az olvasottak emésztéséhez. :)
Péntek reggel az Angyalvárhoz buszoztunk. A 40-es busszal természetesen. A vár belülről nem egy nagy szám. (elnézést minden római állampolgártól, de 1-2 terem kivételével ilyesmit és ennél különbeket itthon is látunk) DE! A panoráma az angyalszobor lábánál, nameg a süti a folyosón isteni! (megtanultuk, hogy ha ülve eszünk sütit, az drágább...) Keringtünk egy kicsit odabenn, mert le volt zárva a szokásos útvonal. Elizabet nagy mosollyal a biztonsági őröknek: "Ciao, va bene, gracie mille - persze még jó hogy ezt is lezártátok...."
Az Angyalvártól elbúcsúztunk és gyalog mentünk a Campo de Fiorihoz. Ez egy kis tér, csodás piaccal. Mi itt maradtunk Beával és Judittal, a többiek csak szétnéztek és a hotelhez mentek. Mi vettünk ezt-azt, aztán itt ebédeltünk a piacon, és nagyszerű döntés volt. Fantasztikus volt a tengeri herkentyűs rizottóm.
Mi hárman innen mentünk a Vatikánhoz, a többiek a hotelből visszabuszoztak. A sor a Szent Péter székesegyház előtt nem volt vészes, vagy legalábbis gyorsan haladt. Itt is (és pl a Santa Maria Maggiore-nél is) volt fémkapus ellenőrzés - útlevelet nem kértek :) A bazilika monumentális, rengeteg aranyozással, érdekes oldalhajókkal és szobrokkal, a legérdekesebb a csontvázas ajtós volt szerintem. A halál ilyenforma megjelenését még nem láttam katolikus templomban. Nameg a boltívekre, oszlopfőkre felhelyezett szobrok: Elizabet fel is hívta a figyelmünket rá, "ott ülnek a peremen azok a szobrok, igazából bármelyik pillanatban le is eshetnek" A padlón felirattal jelölik a 15 legnagyobb keresztény templomot és köztük van az esztergomi bazilika is. Természetesen itt is hatalmas tudásanyagot próbált átadni Elizabet, az építésről, szobrokról, pápákról ("XI.Ince - na ez egy nagyon rendes pápa volt, mert sokat tett a magyarokért") Kifelé még megnéztük a márványtáblát, amin megemlítik, hogy István királyunk II. Szilvesztertől kapta.
Jó nagy kört téve (a Vatikán falain kívül) elsétáltunk a Vatikáni múzeumhoz. Na, ez az a hely, amire 1 teljes napot rá lehetne szánni, én még szívesen elidőztem volna, gyakorlatilag áttrappoltunk a folyosókon és a termeken, és így is késbe értünk a vacsorához. A múzeum bejáratát néhány éve áthelyezték és egy teljesen modern, szinte reptéri hangulatú teret hoztak létre. A sok-sok szobor után a kertben felállított plakátoknál magyarázta el Elizabet a Sixtus kápolna képeinek jelentését ("és borzasztó rossz helyen marja meg a kígyó"), odabenn ugyanis nem lehet beszélni. A Sixtus kápolna látványa egyszerre volt megdöbbentő, hihetetlen, felemelő és lehangoló élmény. Megdöbbentő, mert én azt hittem, hogy ez egy kápolna. Magyarul a kápolnának a kicsi templomszerűségeket hívjuk, na ez egy nagy hodály... Hihetetlen, hogy mennyi munka lehetett vele, hogy ilyen aprólékos és érzékletes és látványos. Ugyanezt éreztem Raffaello termeinél is. ("és az a randa csizmás, na az meg Michelangelo" ) Felemelő, mert mégiscsak egy szakrális hely, ha valahol érezni lehet az isteni jelenlétet, az mégiscsak itt sokkal inkább mint a túlaranyozott, barokkos, óriási bazilikákban. És lehangoló, mert a sok turistát úgy terelték, mintha marhavágóhídon lennénk. DE ott voltunk, láttuk, megcsodáltuk.
folyt köv a zöld nappal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése