2010. szeptember 9., csütörtök

A Tésztaevő, a Húsevő és a Cicista

Röviden így lehetne jellemezni fiaim étkezési szokásait. (bár a címet elnézve a Magyar népmesék egyik epizódja is lehetne, ha már van ilyen, hogy "Egyszemű, kétszemű, háromszemű", vagy "A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök" mese)

Nándor: a tésztaevő. A sajtos-tejfölös az abszolút nyerő, de jó, ha csak sajt, vagy tejföl van rajta. A "szószosat" (szaftos, bolognais, milánóis, stb) nem szereti, de ezenkívül szinte mindent (káposztás, mákos, túrós, grízes) A másik tuti a "csigaleves" illetve gyakorlatilag a húsleves/zöldségleves-lében-bármilyen-tészta leves, ha van ilyen. Húst egyáltalán nem eszik, csak a különböző formájú gyorsfagyasztott, panírozott "húskészítményeket" (úgyismint dínós, Thomasos, macis, szivecskés), ezeket is csak azért, mert nem tudja, hogy hús is van benne... Ez nálunk a dínós-bundi, macis-bundi stb. Most nem térek ki arra, hogy mit és hogyan próbáltuk már rávenni, hogy egyen húst és főzeléket, eddig semmilyen módszer nem jött be, végletekig éheztetni pedig nem akarom, így kivárunk, hátha bekattan nála valami, ami anno kikattant (másfél éves koráig mindent megevett, amit elé raktunk) Nade, hol is tartottam. Néhanap megeszi a gyümölcslevest (sok szederrel), rántott patiszont (ha együtt csináljuk), tejbegrízt (sok cseresznyével), sültkrumpli, ha a főtt ételek közé sorolom, akkor megeszi még a főtt tojás fehérjéjét (ennyi idősen én is csak azt szerettem), a bundáskenyeret és tegnap megkóstolta a pizzás ízű melegszendvicset (hurrá, megint valami újdonság!) Péksütikből a kifli, zsömle, a különféle pogácsák (sajtos, krumplis, túrós, csokis), kakaóscsiga, kekszek, pirítós, enyérhéja (ő úgy nevezi: a kenyér "harapósa" , de megkent kenyeret nem eszik, csak "üreset") Nagyon jól állunk tejtermékügyileg: gyümölcsjoghurt, műzlisjoghurt, ivójoghurt, puding, grízpuding és minden egyéb ilyen műanyag lecsúszik. Nagyon kell gondolkodjak, hogy eszembe jusson mégvalami. Ja, a mindenféle műzlik, csokigolyók, kukorica vagy rizspelyhek.
Szerencsére zöldséget és gyümölcsöt is eszik nyersen, ha már főzve-párolva nem hajlandó.

Csongor: a húsevő. Alapjában véve szinte mindenevő, bár a főzelékeket mostanában hanyagolja, de párolva, főzve szereti a leveszöldségeket (sárgarépa, fehérrépa, krumpli, brokkoli, karalábé, borsó stb) Husi pedig minden mennyiségben és formában. Szerencsére szereti a halat is, így hetente 1x csinálok rántott halat, vagy csak egyszerű gyorsfagyasztott halfilét. A tésztát is szereti, de csak sajtosan vagy túrósan. Tejtermékek közül sokkal válogatósabb, imádja a sajtot de jogurtot nem szereti, csak az Actimelt, illetve a pudingot, de abból se sokat eszik. Tojás minden formában jöhet szerencsére imádja a kenyérre sült tojást, mint én, úgyhogy ilyet gyakran reggelizünk) Néha kicsit félek, hogy egyszer ő is elkezd majd válogatni, és úgy járok, hogy egy nap 5 félét kell főznöm, de azért reménykedek, hogy megtartja ezt a jó szokását evésügyileg (---és mégis ő a leggizdább)

Nimród: a cicista. Az orvostudomány mai állása szerint a csecsemőnek 6 hónapos korig a legmegfelelőbb táplálék az anyatej. Valószínűleg Nimi is olvassa a tudományos szaklapokat, mert hiába kezdtem 1-2 hete kóstoltatni vele almát és őszibarackot, nem volt nagy sikerem. A nagyok ennyi idősen elég gyorsan ráéreztek az ízére, Nimi viszont fintorog, prüszköl és olyan képet vág: "anya, milyen vacakot adsz te nekem???" Próbálkoztam többféle almával és többféle barackkal, sőt vettem neki üveges bébikaját is, hátha az bejön, de eddig nem ízlett neki egyik sem. Igaz, időben vagyunk, és attól sem félek, hogy anyatejjel a kulacsban fog iskolába menni, így amíg tudom, szopizunk és próbálkozunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése