Az egészséges aggódást lelkesedéssel igyekeztem elhessegetni az agyamban. Merthát ugye olyan kis pici (tényleg az. 10 kilós....) és nagyon anyás (az utóbbi időben pláne) és különben is épphogy 3 éves (27-én töltötte) és még itthon is vagyok napközben...
DE! Sokkal barátkozósabb, nyitottabb, mint Nándi, és már ismeri a helyet, az óvónéniket, szeret az udvaron játszani, így a kezdeti nehézségeken remélem hamar túllendülünk.
Itthon alig akart reggelizni, egyfolytában azt hajtotta, hogy mikor indulunk az oviba. Odaérve végre kerítettünk jelet: kisvödör. Becuccoltunk. Megismerkedtünk Nándi új óvónénijével, majd kiderült, hogy Nándinak is új jele lett, a körtét felváltotta a boríték. Nándi egyébként örült neki és egész reggel nagyon jó kedve volt. Kísérgette
Csongit, "gyere, motorozzunk", "gyere, másszunk ide", élvezte a Big Brother szerepet. Talán ennek is köszönhetően, miután 10 percig ácsorogtam az udvaron úgy, hogy Csongi rám se nézett, megkérdeztem tőle, hogy mehetek-e haza. "jó". Mondta ő. Én meg mentem. Aztán úgy eltűntek Nándival, hogy nem is tudtam lekövetni őket.
Ebéd után mentem értük. Csongit pityeregve hozta ki az óvónéni: az udvaron semmi baj, játszik, vidám, de amint bementek (reggelizni és ebédelni) eltört a mécses. Átvettem az óvónéni karjából, fogtam és Csongi szipigott: "vissza" (mármint hogy menjünk vissza az oviba. :))) Amíg Nándi átvette a cipőjét, Csongi megette az uzsonnát, amit előre csomagolva kaptunk, majd jöttünk haza.
Itthon meglepően sokat mesélt (Nándi félszavas, igen-nem-es válaszaihoz már hozzászoktam), elmondta, hogy kivel, mivel, hogyan játszott stb. (...és felmásztunk a mászókához a fiúval és legurítottuk a labdát és aztán lecsúsztunk fejjel lefelé és kicsit bibis lett és homokoztunk is Nándival és sírtam és nem ettem csak két kanál levest és... - mindezt egy levegővétellel)
Holnap reggel ismét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése