2011. szeptember 5., hétfő

Első nap

Csongorom óvodás lett. 

Az egészséges aggódást lelkesedéssel igyekeztem elhessegetni az agyamban. Merthát ugye olyan kis pici (tényleg az. 10 kilós....) és nagyon anyás (az utóbbi időben pláne) és különben is épphogy 3 éves (27-én töltötte) és még itthon is vagyok napközben...
DE! Sokkal barátkozósabb, nyitottabb, mint Nándi, és már ismeri a helyet, az óvónéniket, szeret az udvaron játszani, így a kezdeti nehézségeken remélem hamar túllendülünk.

Itthon alig akart reggelizni, egyfolytában azt hajtotta, hogy mikor indulunk az oviba. Odaérve végre kerítettünk jelet: kisvödör. Becuccoltunk. Megismerkedtünk Nándi új óvónénijével, majd kiderült, hogy Nándinak is új jele lett, a körtét felváltotta a boríték. Nándi egyébként örült neki és egész reggel nagyon jó kedve volt. Kísérgette 
Csongit, "gyere, motorozzunk", "gyere, másszunk ide", élvezte a Big Brother szerepet. Talán ennek is köszönhetően, miután 10 percig ácsorogtam az udvaron úgy, hogy Csongi rám se nézett, megkérdeztem tőle, hogy mehetek-e haza. "jó". Mondta ő. Én meg mentem. Aztán úgy eltűntek Nándival, hogy nem is tudtam lekövetni őket. 

Ebéd után mentem értük. Csongit pityeregve hozta ki az óvónéni: az udvaron semmi baj, játszik, vidám, de amint bementek (reggelizni és ebédelni) eltört a mécses. Átvettem az óvónéni karjából, fogtam és Csongi szipigott: "vissza" (mármint hogy menjünk vissza az oviba. :))) Amíg Nándi átvette a cipőjét, Csongi megette az uzsonnát, amit előre csomagolva kaptunk, majd jöttünk haza. 

Itthon meglepően sokat mesélt (Nándi félszavas, igen-nem-es válaszaihoz már hozzászoktam), elmondta, hogy kivel, mivel, hogyan játszott stb. (...és felmásztunk a mászókához a fiúval és legurítottuk a labdát és aztán lecsúsztunk fejjel lefelé és kicsit bibis lett és homokoztunk is Nándival és sírtam és nem ettem csak két kanál levest és... - mindezt egy levegővétellel)

Holnap reggel ismét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése