Lovagoltunk itt-ott

Igen, itt-ott, mert itt is és ott is. A fiúk itt, én ott. Na, jó, nem ragozom tovább. Szóval múlt vasárnap felhívtam R.-t, hogy mehetünk-e lovagolni, és mondta, hogy persze, menjünk, de Ipor már nincs nála, így csak a fiúk tudnak menni a pónikon.
Hát mit ne mondjak, elszontyolodtam. No, nem azon, hogy a fiúk mehetnek lovagolni, hanem hogy én nem. Mert egyrészről, el sem tudtam búcsúzni Iportól. Ne is mondjátok, szentimentális liba vagyok. Nade másrészről már éppen belejöttem Pankánál a dolgokba, ha most kéthetente járok megint, vissza fogok esni és akkor megint mi lesz? Úgyhogy nekiálltam új lovastanyát keresni...
Hohóóó, még csak ott tartunk, hogy múlt hét vasárnap kimentünk R.-hoz a tanyára. A fiúk már régen lovagoltak, valahogy május környékén talán, az oviban. Ehhez képest nagyon ügyesek voltak!
Csongika kezdett, nagyon büszke voltam rá, mert végig vigyorogva tornázott, és olyan ügyeske volt.

Ezúttal Angyalkán:

És térdel és integet:

Nándi egészen nagyfiú lett, Csongi után még nagyobbnak látszott:

És itt már szárat fog:

És akkor amit elkezdtem: szóval az én drága jó Zuram is ajánlotta, hogy keressek új lovas helyet. És mit tesz a mai fiatal, leül a net elé és keresgél. Mert Gugli a mi jóbarátunk. Találtam is jópár lehetőséget a közelben, és a legszimpatikusabbhoz (ahol még a lovak fotója is kinn volt) bejelentkeztem. 

Izgatott voltam ma délelőtt és most is beleborzongok, mindent-mindent el akarok mesélni. Mondjuk azzal kezdtünk, hogy vártunk a trénerre háromnegyed órát. Közben persze jól elbeszélgettünk, vagyis én leginkább okosan bólogattam. Nos, a mai lovaglás nem csak a lovaglás szempontjából volt újdonság. Megtanultam hogy kell hevedert húzni, zablát feltenni (bár ezt egyedül még azt hiszem, nem tudnám), meg patát pucolni és lovat tisztítani.

Saida a ló, akivel lovagoltam, egy kisbéri kanca (fotó a Czirják Tanya honlapjáról) Hozzáteszem, rajongok a sárga lovakért, és mikor Niki, a tréner mondta, hogy egyikünk lovagol a "kis pejen" a másikunk a sárga kancán, úúúúúúgy drukkoltam, hogy nekem jusson a sárga :)))

Mondjuk azzal kezdtük az ismerkedést, hogy -bár szépen engedte magát kivezetni- a szerszámozásnál (nem, nem én csináltam, nem én voltam béna) megorrolt a zablára. És addig cibálta, hogy amíg Adoniszt (a "kis pej", a képen Saida takarásában) felszerszámoztuk, addig Saida elszaggatta az egyik csattot... Pfff, gondoltam, nem kicsit hisztis. Végül került rá egy másikféle, ami talán nem macerálta annyira a száját (hiába no, lószerszám nevek tantárgyból még fejlődnöm kell) és egészen megbékélt. Egészen a körkarámig, ahol kb 10 percig vágtázott körbe-körbe. Persze nem velem, de nagyon jó volt nézni, ahogy mennek, én meg csak forgattam a fejem, és majd elszédültem csak a nézésbe. Aztán szépen lecsitultak, mi meg felszállhattunk. Mi, ugyanis egy másik lánnyal osztoztunk a körkarámon, ő újrakezdő lovas (remélem nem olvassa, és nyilván most nagyképű leszek, de annyira jó érzés volt, hogy nekem jobban megy az ügetés és a kengyel nélküli munka meg a kengyelből-kengyelbe stb és persze ez a jó alapozómunkának köszönhető)
Szóval, Saida. Lendületes, és kicsit izgága, de nagyon jól irányítható, indult, amikor akartam és megállt, amikor ezt kértem. És reagált a sssss-re (lóul: lassíts légyszi) és a ccccc-re (indulhatunk, babám) és már csak ezt kellett váltogatni, mert ha elindultunk, úgy nekiiramodtunk, hogy rendszerint utólértük a cammogó Adoniszékat.
És nem hiszitek el, de itthon jutott eszembe, hogy jéééé, nem is futószáron mentünk, hanem tök egyedül és uramatyám, de jó volt. Na, jó, ez utóbbi nem csak itthon jutott eszembe, hanem ott is, nagy élmény volt ismét a lovaglás :)

Ui: az egy órás tréningnek már most érzem a hatását... Holnap lehet, hogy egész nap izomlazítóval kenem magam???