2018. október 3., szerda

Lisszabon 1. nap

Úgy látszik, minden évben szülinapra jut egy bakancslistás dolog. Nagyon vágytam Lisszabonba, és a Zuram segítségével ezt ki is pipálhatom. Sokminden kimaradt, de ennél többet belesűríteni 3 és fél napba nem lehetett. (vagy csak emberkínzással, amit a Zuram szerint így is alulról súroltunk)
Fantasztikusan éreztem magam, varázslatos volt majdnem minden perce, igazából egy-két apró kellemetlenség jött szembe csak, de ezek számomra mind feledhetőek. Csabi hősiesen végigjárta az utamat, kitartott akkor is, amikor már azt gondoltam, feladja. Én személy szerint nem hiszek a lélekvándorlásban, de lehet, hogy előző életemben ott éltem valahol, annyira magaménak éreztem az egész utat. Többször meghatódtam, igazából már akkor, mikor a repülőn bemondták, hogy Welcome to Lisbon.

Szóval, péntek este indultunk. Utazási irodán keresztül foglaltam a repjegyet, a szállást és egy napos magyar idegenvezetős túrát, és rengeteg helyet összeírtam a "mindenképpen megnézendő" listára.

Későn értünk a hotelhez, hogy -bár bepróbálkoztunk a szálloda éttermében- végül nem vacsoráztunk, csak lefeküdtünk aludni, rápihentünk a másnapi erőltetett menetre.
 
 
 
 
A túránk további napjai: 2. nap, 3. nap, 4. nap


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése