2022. november 2., szerda

Római vakáció - laza utolsó nap

 Az utolsó napunk Rómában gyakorlatilag szabad volt. Délután 5kor indult a busz a reptérre, így egy teljes napunk volt sétálgatni, megnézni még ezt-azt. Bea is csatlakozott hozzánk, így együtt buszoztunk a II. Victor Emanuel emlékműhöz. Nagy szerencsénk volt, mert pont nyitásra mentünk. Megmásztuk a sok-sok lépcsőt kívül, én felmentem a lifttel is a legtetejére, elképesztő látvány volt. Lefotóztam a fiúknak az Olimpiai stadiont is, csak hogy láthassuk, hogy fociznak a Lazio és az ASRoma focistái. Picit ücsörögtünk még, aztán elsétáltunk a Navonára, útbaejtettünk egy kis kertet és egy templomot is, már csak úgy megszokásból. A Navona téren ebédeltünk, kicsit boroztunk, fagyiztunk. Egészen varázslatos érzés volt a római haragszó közben semmit nem csinálni :)


Rövid szieszta után elsétáltunk Augustus mauzóleumáig, de sajna épp felújítják, így csak kívülről néztük meg. Innen már csak egy pár perc volt a Popolo tér, ahol beültünk egy igen puccos kávézóba, az épp 100 éves Rosatiba, amit Bea barátnője ajánlott. Teázás-kávézás után kiböjtöltük, mire jött egy nekünk megfelelő busz és visszamentünk a Traminihoz Terminihez, még gyorsan beugrottunk venni egy kilós (de tényleg) parmezánt és ezzel el is telt a nap. A reptéren még integettünk Leonardo-nak,, megölelgettünk Elizabetet, vettünk egy búcsúpizzát és csináltunk egy piros-naci képet :) Kicsit késve érkeztünk, a fiúk kijöttek értünk a reptérre. 

Pompás út volt!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése