2022. december 19., hétfő

Céges parti - én szerveztem

Azt hiszem, említettem már, hogy ez az évvége nagyon hajtós lett a cégnél. Nem tudom, hogy az elődöm hogy csinálta, illetve tudom: legutóbb, mikor karácsonyi buli volt, nem 450-en dolgoztak a cégnél, hanem 150-en, és nem kellett szerveznie mikulás bulit és nem ő csinálta az ajándékosztást sem és még az is lehet, hogy a karácsonyi partit is a HR szervezte... Jól érzitek az enyhe keserűséget a sorok között, mert bár a végére azt mondtam, megérte a kisebb idegösszeroppanás és nyilván felálltam és megcsináltam, de azért jövőre szervezze az, akinek hét anyja van...

Szóval, mikulásváró partiról meséltem, most kanyarodok a felnőtt részlegre. 17-ét jelölte ki a vezetőség a buli időpontjának. Helyszín témában túl sok választásunk nem volt, mert a környéken kevés a viszonylag nagy befogadóképességű rendezvényterem. A Gagarin rendezvényházban épp elfértünk, kicsit szűkösen, de végülis 325 ember le tudott ülni. Igen, ennyi lett a végső létszám. Az utolsó 1 hét gyakorlatilag a buszos táblák módosítgatásával telt el, első körben néhány mérnök szellemi képességét is meghaladta az excel táblám (a jövök: igen/nem, buszt kérek oda: igen/nem, busz kérek vissza 22 órakor: igen/nem, buszt kérek vissza 01:00-kor igen/nem) és már csak röhögni tudtam, mikor péntek délután 14:30kor még jelentkezett 3 kolléga, hogy akkor ők is jönnének (a jelentkezési határidőt pont 7 nappal lépve túl) Mondtam nekik, hogy az a baromi nagy mázlitok, hogy 3 terítékkel direkt többet kértem....

A buszos táblához még annyit, hogy 12 irányból/vonalon jöttek buszaink, és senki nem maradt le, ez már önmagában is jó hír volt. 

Az előkészületekhez tartozott, hogy a HR vezetőnk kérésére kis ajándékkal kedveskedtünk a parti-résztvevőknek. A marketinges cég, akivel dolgozni szoktunk nem volt túlzottan elemében, nem tudták (akarták?)  megoldani  költséghatékony, jelképes, de Rehaus, karácsonyos "bigyó" kategóriát, így végül én találtam ki és oldottam meg: a Rehaus gumimacikhoz vettem fa karácsonyfa díszeket, egyébként tök olcsón és szerintem tök cukik lettek. Úgy megörültem, mikor megláttam a kínais boltban. Péntek délelőtt pedig nekiálltam ragasztgatni némi Bublé-val zenei aláfestve. Készült egy hasonló kép 2016-ban, mondjuk akkor 120 emberre szerveztünk karácsonyi partit és volt segítségem, mostmeg 325-re és egyedül toltam nagyrészt. (volt most is kis segítségem egyébként, Maggie készítette a plakátot és az elején becsatlakozott a buszos táblázatba is)

2016:
2022: 

Karácsonyi partit szervezni egyébként nettó szívás: amellett, hogy ezer dologra kell figyelni, neked észnél kell lenni egész este. 2 komolyabb elhajlás volt (nem részemről nyilván) + még vagy 10 kisebb koordinációs és beszédtechnikai problémával  küzdő kolléga, de százalékos arányban szerintem jók voltunk, mentőt nem kellett hívni és bunyó sem volt. (ezen azért aggódtam, mert 2-3 hete piálás nélkül is összeverekedett két férfiember a termelésben. Mondjuk ők azóta már nem dolgoznak a cégnél)

Főnök tartott egy fél órás évértékelőt (egyébként ezen is aggódtam, mert 1.,: 7kor még nem volt sehol Ferencünk, felhívtam, hogy jön-e egyáltalán, 2., : nem volt hova kivetíteni, pedig készültem laptoppal, projektorral, pendrive-al. Persze jött és elintézte egy legyintéssel a nemkivetítést)
A beszéde végén nagy tapsot kapott - azt hiszem mindenki örült, hogy végre befejezte.

A vacsora svédasztalos, szokásos sültes mindenféle mellett 2 leves és töltöttkáposzta, saláták, valamint házirétes és somlói galuska volt. Jól fogyott, finom volt. 

A partihangulatról DJFody gondoskodott, felkészülten, profi módon tolták végig. Még a vendégek érkezése előtt lejátszották a kabalazenémet (Rick Astley: Angels on my side - végülis jól sikerült minden), a vacsora alatt karácsonyi zenét hallgattunk, aztán belecsaptunk a buliba. Nagyrészt retro zenék mentek, megboldogult lyánykorom tinidiscoit idézték (Cocojumbo, Scatman és társai), de azért befigyelt egy kis Úúúúúúristeeeeen, ki ez a lány és Reptér (lobog a szélben a szélzsák) és éjfél körül BonJovi és ACDC is :)  
DJFody-ék este még segítettek a tombolahúzásban is (az egyik bornál véletlenül kihúztam magamat, de új nyertest sorsoltunk) Jah, hátegyébként meg az is vicces volt, mert szombat délben jutott eszembe, hogy tombolaszelvényeket nem nyomtattam, úgyhogy a kocsiban, Cserkeszőlőre menet még dolgoztam kicsit, otthon nyomtattam, vágdostam kicsit, a vendégek előtt kipakolásztam minden terítékhez 1-et, aztán a kezemben maradt 20 sorszám, tehát valahol duplán nyomtattam, de mivel a dobozkában már összekeveredtek a számok, így esélytelen volt megtalálni, melyik az a 20. Szóval visszaszedtem a számokat -eddigre pont elkezdtek érkezni a vendégek- és a jelentkezők névsorát kinyomtattam (még jó, hogy volt iroda nyomtatóval) és kivagdostuk. A HR lelkesen segített, kisebb kézműves szakkört csináltunk Feri érkezéséig. 



Volt még egy Szelfi-box szolgáltatás, akik mondjuk késtek 1 órát, 7-kor még nekik is telefonálgattam, hogy merre vannak... A képeket digitálisan majd csak a két ünnep között fogom megkapni, addig is itt egy prebéta kép. Ez közvetlenül a beüzemelés után és még a finomhangolás előtt készült így kicsit homályos, kicsit sötét, kicsit messzeálltunk, a fejemismilyenmár.... 


A Fülöpkék nagyot buliztak, ők kezdték a tánci-táncit és ők jöttek le utoljára a parkettről. Mindenkivel táncoltak, mindenkivel szelfiztek, videóztak, szóval nagyon tetszett nekik. Hajnal 1-kor bezárt a bazár, viszonylag könnyen ki lehetett tessékelni az embereket (mondjuk sokan mentek haza busszal és ugye azt nem nagyon volt érdemes lekésni)

Sokan megköszönték a szervezést már ott, a helyszínen, külön a managment meetingen is (ahova egyébként csak jegyzőkönyvet írni járok) és még az ebédnél is odajöttek kollégák, hogy milyen jót buliztak. Én is jól éreztem magam és volt egy pont, amikor az asztalnál ülve körbenéztem, kezemben egy pohár félédes 'Koccintóssal' hátradőltem és azt mondtam: tök jól csináltam.... 

1 megjegyzés:

  1. Funnyeee ez mekkora meló lehetett. Csak elolvasva is elfáradtam és mennyi mindent le sem írtál. Na meg a többi intézni való a napi munkához...Szerencséje van a Rehau nak veled! Büszke vagyok Rád!

    VálaszTörlés