Van az úgy, hogy az ember néha Csoportterápiára szorul. Főleg így év vége felé. Mondjuk erre a fajtára bármikor szívesen megyek. Online már láttam a szolnokiaktól és a kecskemétiektől, úgyhogy már ideje volt a fővárosiakat is megnézni, főleg hogy a Madáchban kb 22 éve voltam utoljára.... Ezúttal Angélával, rá is ráfért a terápia :)
Szeretek elől ülni, ezért is vettem a 3. sorba, de most nem esett jól. Az előttem ülő a színpad közepét kitakarta és a hangosítás az elején nem volt szerintem jó. Aztán vagy hozzászoktam, vagy alakítottak valamit a hangmérnökök.
A darab viszont hozta a hozzá fűzött reményeket. Könnyed limonádé, ismerős és ismeretlen színészekkel, jópofa dalokkal. Mondjuk ez csak akkor igaz, ha nem zavar a klisé, a nem túl drámai mjúzikelkomedi. Én imádom ezt a stílust, de az ne nézze meg, aki azért jár színházba, hogy utána az élet mélyebb értelméről akar gondolkodni és fontos neki, hogy a mentális problémákkal küzdők mindennapjait hűen ábrázolják-e és egyáltalán: a színházba eretfelvágni jár. Ez nem az a darab és olyat valószínűleg nem is fogok megnézni, úgyhogy azt majd elemzik más portálokon. Ez most onnan jutott eszembe, hogy a mellettem ülő pasi annyira látványosan unatkozott, hogy már komolyan sajnáltam. Néha hátradőlt és szunyókált, aztán a daloknál előrehajolt és befogta a fülét, ilyet még nem is láttam színházban. Nagyon furi volt. Simán felküldtem volna a színpadra a másik 6 hangyás mellé.
Na, mindegy, szóval menjetek terápiára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése