R. új tornaelemeket vezetett be Nándinál: teniszlabdával a kezében kellett egyensúlyoznia, egyik kezéből a másikba áttenni, elől, hátul, feje fölött stb.
Ésésésésésés önzőségem oka: ma én is lovagoltam!!! Régóta érett már a gondolat, csak hol bátorságom nem volt megkérdezni R-tól (igen, nekem ehhez is össze kell szedni a bátorságom minden morzsáját), aztán nem elég korán mentünk, aztán egyáltalán nem mentünk a tanyára. De most! Időben mentünk (sőt, meglehetősen korán - szegény R-t szerintem mi ébresztettük, így ő szabadkozott, hogy még nincsenek kinn a lovak, én meg mentegetőztem, hogy ilyen korán jöttünk - naja, ő mondta, hogy jöjjünk korábban, nem gondoltam, hogy a 9 helyett fél 9 ennyire korán lesz...) és Nándinak is volt türelme kivárni és alkalom is volt, meg ló is. Ló, nevezett Csemete, 14 éves pej kanca.
Felültem rá (némi instruálás után egyedül, segítség nélkül - kezdetnek nem is rossz), beállítottuk a kengyelt (17-es, meg kell jegyeznem) és már mentünk is. És most vagyok bajban, hogyan írjam le az érzést. Aki lovagolt már, az tudja. aki meg még nem ült lovon, nehezen érti. Kicsit olyan, mintha az ember lassúrumbázna. Próbálja követni a lépéseket, először csak arra figyel, mit csinál a partner, aztán felveszi a ritmust, aztán a helyes tartásra összpontosít, majd az apró mozdulatokra. Remélem, eljutunk majd odáig is, hogy már nem a tánclépésekre figyelek, hanem csak úgy élvezem a táncot a lovaglást.
Mindenesetre ez fantasztikus élmény volt és persze kicsit bánom, hogy nem volt merszem előhozakodni a kérdéssel egy évvel ezelőtt R-nál.
Még egy hét, és ha minden jól megy, újra nyeregbe szállok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése