Vasárnap voltam újra Szapárfaluban, és ismét Nanával mentem (csak halkan jegyzem meg, mintegy mentegetőzésképpen a következő sorok előtt: hogy megint egy hónapja nem ültem lovon). Elkísért a Zuram is. Gondoltam majd villogok előtte, milyen klasszul lovagolok, ehhez képest jól beégtem előtte.
Az első 10 perc ritmustalan pattogáshoz és szánalmas próbálkozáshoz hasonlított inkább, mint ügetéshez.
A végére már egész jól megtaláltam a ritmust (bár a Zuram csak ennyire kommentálta: hát, volt amikor jó volt...) legalábbis én élveztem. Az utolsó 5 percben "szabad szárat" kaptam és a karámban sétálgattunk, nagy köröket, kis köröket, egyik irány, másik irány, átló stb. Végül egyedül vihettem az istállóhoz, ami szintén nagy élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése