Sokáig nem voltam benne biztos, hogy meg akarom-e nézni. A Shirley Valentine felkerült a Kulturális Bakancslistámra (továbbiakban KB), leginkább azért, mert imádom Vándor Éva játékát, de vajon tényleg kíváncsi vagyok-e egy olyan sztorira, aminek az ajánlója így kezdődik: "Van élet negyven felett… legalábbis hosszas vívódás után erre a megállapításra jut Mrs. Bradshaw, született Shirley Valentine, a középkorú, elhanyagolt liverpooli háziasszony. Évtizedek óta teljesen mindegy, hogy a férjéhez vagy a falhoz beszél, a hatás ugyanaz. Épp ezért dönt úgy: a falat választja." Háááát, a monodráma egyébként sem annyira az én műfajom*
Aztán a József Attila színház kitett egy posztot a facéra, hogy a 200. előadás lesz az utolsó. Paff, hát mi ez, ha nem jel. Ha valamikor akkor most meg kellett néznem.
fotó a JASZ videójából
Az a félelmem, hogy én kínlódni fogok a komoly gondolatoktól és behúz a darab mélysége, az abban a pillanatban szállt el, amikor belépett Vándor Éva. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mennyire lesz lélekboncolgató, vagy egyáltalán miről tud mesélni 2 óra 5 percben. Tudott :) És mosolyra fakasztott, sőt, tudtam nevetni is, és néha elérzékenyültem, de annyi-annyi önigazolást és megerősítést kaptam, mint színházban eddig talán soha.
Nem volt túl drámai, ebben nyilván nagy szerepe volt a művésznőnek és talán annak is, hogy ez volt az utolsó JASZ-os Shirley előadás**. Kicsit keserédes, de egyáltalán nem földbe döngölős***. Nem tudok ilyen szépen fogalmazni, így kölcsönveszem Papp Tímea sorait: "Kompromisszumait, hibás döntéseit bevallja, és ahelyett, hogy egy idegesítően picsogó, preklimaxos középkorú asszonyt látnánk a színpadon... az (ön)irónia élvezetessé teszi az egyébként komoly és valós problémákról történő fecsegést. Ettől a humortól és a lankadatlan derűtől nem tud klausztrofób lenni sem a szöveg, sem az előadás."
És mosolyogva gondolok rá azóta is, kellemes meglepetés volt, egy igazi (nagybetűs) Élmény! Igaz, Blog?
-----------------------------------------------------------------------------------------
*főleg úgy, hogy fennen hirdetem, hogy szórakozni, nevetni járok színházba, vállalom, hogy bulvárnéző vagyok, mert a hétköznapokban pont elég (szar) dráma ömlik ránk mindenhonnan, a színházi élményekben az örömet keresem, nem a bánatot.
**pszt! július 22-én Balatonföldváron játssza a darabot...
***bár azt nem tudom megítélni, hogy ha nem egy Jövőre veled itt és egy Dream Theater koncert után nézem, hanem mondjuk a covid-felszabadulás után, akkor mennyire nyomorgat meg az ott tett felismerések némelyike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése