Az éjszaka cudarul telt. Nimi kb másfél órát aludt a kiságyban, az éjszaka nagyrészét az ölemben ülve szunyókálta át az ablak alatt. Mivel a krupp legjobb "gyógyszere" a hideg levegő, így sapkát adtam rá, bebugyoláltam a takaróval és a nyitott ablakhoz ültünk.
És ahogy ott ültünk, ölemben a hörgő picurkámmal, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha kicsit tudnék helyette lélegezni. Milyen jó lenne, ha lenne még köldökzsinór, ami 9 hónapig táplálta és friss oxigénnel látta el. És milyen jó lenne túlleni már ezen az egészen.
És csak ott ültünk a hidegben, hallgattam, ahogy hörög és fújtat, mint egy kis gőzgép. Éreztem, ahogy küzd minden levegővételnél és néha már én magam is mélyeket lélegeztem, hosszan, mintha ez számítana valamit.
És lassan múlt csak az éjszaka. Azt reméltem, napközben jobb lesz. De nem lett. Még mindig nehezen lélegzett, sőt belégzésnél és kilégzésnél is "húzott". Kvázi mintha egyszerre lenne kruppja és asztmája.
Délelőtt ismét kapott Rectodelt kúpot, amit tényleg csak indokolt esetben szoktak adni, mert "lórúgásnyi" szteroid van benne. Viszont nagyon gyorsan hat. És bár nyomot hagyott a pelusban (tehát nem szívódott fel teljesen), néhány óra múlva tényleg könnyebben vette a levegőt, és a vasárnapra virradó éjszakát már végigaludta.
A gyógyulás útjára léptünk.
Olyannyira, hogy a hétfő reggeli vizitkor az osztályos főorvos megkérdezte, megpróbálkozunk-e egy hazamenetellel. Én magam legkorábban keddre prognosztizáltam a "szabadulásunkat", így a kérdés teljesen meglepett, de nagyon felvillanyozott. Hóóóógyne és persze, de csak ha a doktor úr is úgy látja és izé és mikor is? Ha jól emlékszem, ilyesmiket mondtam. Szerencsére a dottóre nem röhögött ki -akkor.
11-re ígérték, hogy kész lesz a zárójelentés. Negyed 12-kor a Zuram már tűkön ült, hogy miért nem szólok már az orvosoknak, hogy menni akarunk. Így inkább levitt még egy adag cuccot a kocsihoz és láss csodát, mire visszajött, a kezünkben a záró, a fejünkben az orvosi utasítások, szívünkben jó és rossz emlékek. Mehettünk haza.
Nem akarom elkiabálni, mert még "hangosan" veszi a levegőt és néha fel-felköhög, de remélem, túlvagyunk a nehezén.
És csak ott ültünk a hidegben, hallgattam, ahogy hörög és fújtat, mint egy kis gőzgép. Éreztem, ahogy küzd minden levegővételnél és néha már én magam is mélyeket lélegeztem, hosszan, mintha ez számítana valamit.
És lassan múlt csak az éjszaka. Azt reméltem, napközben jobb lesz. De nem lett. Még mindig nehezen lélegzett, sőt belégzésnél és kilégzésnél is "húzott". Kvázi mintha egyszerre lenne kruppja és asztmája.
Délelőtt ismét kapott Rectodelt kúpot, amit tényleg csak indokolt esetben szoktak adni, mert "lórúgásnyi" szteroid van benne. Viszont nagyon gyorsan hat. És bár nyomot hagyott a pelusban (tehát nem szívódott fel teljesen), néhány óra múlva tényleg könnyebben vette a levegőt, és a vasárnapra virradó éjszakát már végigaludta.
A gyógyulás útjára léptünk.
Olyannyira, hogy a hétfő reggeli vizitkor az osztályos főorvos megkérdezte, megpróbálkozunk-e egy hazamenetellel. Én magam legkorábban keddre prognosztizáltam a "szabadulásunkat", így a kérdés teljesen meglepett, de nagyon felvillanyozott. Hóóóógyne és persze, de csak ha a doktor úr is úgy látja és izé és mikor is? Ha jól emlékszem, ilyesmiket mondtam. Szerencsére a dottóre nem röhögött ki -
11-re ígérték, hogy kész lesz a zárójelentés. Negyed 12-kor a Zuram már tűkön ült, hogy miért nem szólok már az orvosoknak, hogy menni akarunk. Így inkább levitt még egy adag cuccot a kocsihoz és láss csodát, mire visszajött, a kezünkben a záró, a fejünkben az orvosi utasítások, szívünkben jó és rossz emlékek. Mehettünk haza.
Nem akarom elkiabálni, mert még "hangosan" veszi a levegőt és néha fel-felköhög, de remélem, túlvagyunk a nehezén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése