Karatekid

A nevelési tanácsadóban az iskolaérettségi vizsgálat alkalmával (jááááj, már mióta tervezem erről is írni) javasolták, hogy keressünk Nándinak valami sportolási lehetőséget (mármint a Manótornán, a lovagláson és a fejlesztőtornán kívül...), amivel könnyebben levezeti a feszültségét, javul a koncentrációja és új kapcsolatokra tehet szert. Nos, kistelepülés révén túl sok lehetőség nincsen és egyelőre nem szeretném Pestre bejáratni csak a sport miatt. 

Viszont a védőnőnk mondta, hogy van kudo* edzés direkt kicsiknek, meg is adta az edzőbá elérhetőségét és meg is beszéltük, hogy szerdán (azaz tegnap) elmegyünk megnézni egy edzést. Illetve ha már ott vagyunk, ne csak nézzünk, hanem álljon is be Nándi.
Nagy izgalommal készültem a dologra, mert tartottam tőle, hogy az a tény, hogy én ott vagyok és figyelem őt, ez majd zavarja (hajlamos rá) Igyekeztem felkészíteni, hogy mi fog történni, bár őszintén magam sem tudtam, de mondtam neki, hogy csinálja azt, amit a többiek illetve amit az edzőbácsi mond, én meg majd hátul leülök.
A teremben már ott voltak a többiek, épp öltöztek, nagyon aranyosak voltak, mindenkin fehér karateruha - még a legkisebb 4 évesen is. Nándi nagyon élvezte, az erőnléti rész (bemelegítés, guggolások, fekvőtámasz, felülés) után rugásokat és ütéseket gyakoroltak, természetesen csak a levegőbe, nem egymás felé. Nándival külön foglalkozott az egyik nagyobb srác, ő is edzői minőségben lehetett ott, vagy segédedző, vagy nem is tudom, hogy nevezik a karatéban, sensei? A végén pedig játék, ami nagyon tetszett neki.
Nándi kis bénácska volt, nem is a rugások és az ütések alkalmával, hanem úgy az egész mozgása teljesen szétesett volt, de végülis mivel tetszett neki, így megyünk jövő héten is. Elvileg hétfőn is van edzés, de akkor a felnőttekkel együtt és az komolyabb, nem ennyire játékos, így arra gondoltam, egyelőre csak szerdán megyünk, és ha belejön, ráérez, és tetszik neki, mehet hétfőn is. 

*a kudo japán harcművészeti forma